Zempléni S.

Tegnap vasárnap volt. Tegnap az enyhült időjárás fülünkbe súgta a tavasz nevét végre. Tegnap Károlyi szobránál összegyűltek Dániel Péter cimborái, hogy megünnepeljék Budapest felszabadulásának 66-ik évfordulóját. Tegnap ismét történelemhamisítottak a vörösök.

Mielőtt végigolvasná a cikket, feleljen, kérem erre a kérdésre önmagában mindenki;
Képzeljünk el egy bitófát. Erős kötél lóg alá hurokkal a végén, a hurokban egy ártatlan, meggyötört, becsapott és megsebzett női fej. Lába alatt ott áll még a szék, de csak percek kérdése, hogy kirúgják alóla és végkeservében kilehelje lelkét. És ekkor jön egy katona, lelövi a széket kirúgni készülő őrt és levágja a nő feje körül lévő kötelet. Azonban még abban a másodpercben ráhurkol egy acélsodronyt és ő áll a szék mellé, lábát rúgásra emelve.
Kiszabadította a katona a nőt a halál árnyékából, vagy csak kicserélődött a hóhér?

Budapestet a szovjet és román katonák felszabadították a náci megszállás alól. Ez tény.

Azonban még abban a szent másodpercben, mikor az elkeseredett kitörési kísérletben az a pár száz megmaradt katona- német és magyar; és nem náci és magyar, vagy náci és nyilas; hanem német és magyar- katona kijutott a szovjet ostromgyűrűből, abban a másodpercben Budapest szovjet megszállás alá került. Átmenetileg.

Átmenetileg 1991. június 19-éig itt maradtak.

Bárhogy is csűrik csavarják, nyáladzva, kéjtől izzóan harsogják, hogy a dicső szovjet katona a fasiszta hordák ellen adta életét, hogy minket, bűnös magyar népet felszabadítson, ez hazugság. Mert a szovjet katona levágta a Magyarország nyaka köré tekert náci bitó kötelét igen. Csak közben negyedmilliószor megerőszakolta a nőt, negyedmilliószor elvitte Szibériába a férfit, hogy utána tankokkal csavarja nyaka köré az új hurkot.

A dicső, felszabadító szovjet Vörös Hadsereg emlékére…
óh, igen, vörös volt az a hadsereg, több millió ártatlan civil életétől vöröslött, meggyalázott nőktől, lemészárolt férfiaktól, elevenen felgyújtott gyermekektől.
És zengett az internacionálé.
 

A Budapest elfoglalásáért indított hadművelet 108 napig, a tényleges ostrom 102 napig tartott, ebből 52 napot Budapest védői teljes bekerítésben harcoltak végig. A szovjetek elképesztő veszteségek árán tudták bevenni Budapestet, mintegy háromszázezer katona halt meg, tűnt el vagy sebesült meg az ostrom 102 napja alatt. A magyar–német katonai veszteség – beleértve a hadifoglyokat is – százezer főt tett ki. A szovjetek öt városostromban (Budapest, Sztálingrád, Moszkva, Berlin, Bécs) több mint 1,7 millió katonát, 24 ezer harckocsit és 2700 repülőt veszítettek – az akkori katonai vezetésnek semmi sem volt drága. 

Nagy számok. Természetesen elképzelni nem lehet, mit jelent 1,7 millió holttest. Ma ennyien laknak Budapesten.

Sokan közülük akkor láttak várost először, mikor Budapest alá értek. Eldobták a fejszét Urál-vidéki kunyhóik melletti erdő szélén, kaptak egy puskát és egy marék töltényt, és vitték őket messze-messze Nyugatnak. Közben feltüzelték őket. Ők az ellenség, ők a fasiszták, ők nem emberek. Öljetek meg mindenkit és akkor hazamehettek.
És ők öltek. Vodkagőzös, véres éjszakák voltak azok. Nő sikolyok, kéjtől és vérszomjtól izzó szovjet tekintetek. Majd a vörös csend.

„A Vörös Hadsereg katonái tisztjeik támogatásával és aktív részvételével tömeggyilkosságok százait követték el és szadista módon kínozták meg a fogságba esett ellenséges katonákat, az útjukba került polgári lakosságot és válogatott módszerekkel irtották a német származású vagy német nevű gyermekeket, lányokat, asszonyokat és idős embereket. (Magyarországon a "antifasisztáknak" nevezett tömeggyilkosok is ugyanezt elkövették. Cserébe magas nyugdíjakat kapnak a mai napig.

A holttesteket brutálisan megcsonkították, a nőket korhatár nélkül megerőszakolták, a férfiak orrát, fülét, nemi szervét levágták, a nők melleit olyan módon vágták le, hogy a fehér bordák a holttest teljes hosszában kilátszottak, a nemi szervüket is kivágták és a szájukba tömték.

Hadsereg katonái összeszedték a férfiakat, fiatal fiúktól kezdve az aggastyánokig, kikötözték őket, levágták a nemi szervüket és a csajkákhoz rendszeresített evőkanállal vájták ki az élő emberek szemét... a nőket megerőszakolták, utána leöntötték őket kerozinnal és mindet meggyújtották."

"A szovjet katonák megerőszakoltak minden 5 (öt) és 80 év közötti kislányt, asszonyt és nőt..... csak Berlinben 95 ezer és 130 ezer közé tehető a megerőszakolás közben szerzett fizikai sérülésekkel kórházba szállított nők száma, közülük több mint 10 ezren elvéreztek vagy más módon belehaltak a sérüléseikbe, sok ezren öngyilkosok lettek, sok nő a szülési fájdalmak indulásakor vetett véget életének..... összesített számot nehéz megállapítani, mert sokukat többször, több napon át és többen kínoztak, de tényként állapíthatjuk meg, hogy Németországban 2 millió felett volt a megerőszakolt nők száma...... különösen állati módon viselkedtek az orosz katonák Ausztriában, Poroszországban, Pomerániában és Sziléziában.... kevésbé ismert tény, hogy az auschwitzi tábort felszabadító szovjet katonák 1945 februárjában csoportosan megerőszakolták a kopasz, csontig lesoványodott lengyel, orosz, belorusz és ukrán fogolynőket is..... 1945 és 1948 között évente 2 millió abortuszt végeztek el az orosz megszállás alá került Kelet-Németországban és sok kisgyermeket egy vagy két éves korában éjjel fojtott meg a szülő anyja"

"Egy nagy dunántúli gazdaságban 300 hízó volt.... a felszabadítók géppuskával valamennyit lelőtték, majd a lakosságot a raktárba terelték, hogy szórják ki a búzát az udvarra. Leöntik benzinnel, felgyújtják. Röhögnek részeg állatiassággal, mialatt a felszabadított nép lőtávolból siratja kenyerét."

"Vác többször cserélt gazdát a heves harcokban. Amikor a német-magyar ellentámadás visszadobta az oroszokat, 3 nagy teherautó szállította be Budapestre a Szt. János kórházba a megbecstelenített nőket. Külön osztályon kellett őket kezelni, bordáik összetörve, fogaik kiverve, a gyermeklányok életre szóló testi roncsolás nyomaival."

Folytassuk? Minek. Egyesek ráfogják majd, hogy kitaláció az egész. Ferdítés, nem is úgy volt. Mások majd azzal védekeznek, hogy de hát a nácik is ezt csinálták. Az áldozatok pedig már semmit nem mondanak. 66 éve nem mondanak semmit.

„Tömeges kivégzések is előfordultak. A fogaskerekű vasút töltésén tucatszám feküdtek a feltartott kezű német hullák, de nem járt jobban a Perbál mellett magát megadó háromszáz SS-katona sem, akiket néhány órával később kivégeztek. A hátrahagyott sebesülteket több esetben harckocsival taposták el, de előfordult az is, hogy a járóképtelen sebesülteket benzinnel lelocsolták és elégették. Kevesen tudják, de a kitörés áldozatai közül sokan ma is ott nyugszanak, ahol 65 éve elestek. A Rózsadombon például az építkezéseken és földmunkákon, számos helyen a mai napig kerülnek elő emberi maradványok.”

Sztálin elégedetlen volt. Lassú az előrehaladás, miért nincs már győzelem. Hitler is dühöngött, miért nem harcolnak tovább a magyarok. Mi lesz így Béccsel? Ki törődött már a magyar lakossággal…
Budapest, a Duna gyöngye. Felemésztette az emberi barbárság lángja. Amerikai gyújtóbombák, német robbanószerek, szovjet katyusák. Égett a főváros, égett benne minden élő. Ami nem vált hamuvá azt előbb a nácik, majd a szovjetek vitték el. Náluk van ma is jó része. Berontottak a várba, a kincseket felmarkolták, a bútorokat szétverték, a festmények egy részét elvitték, a másikat felégették. Majd jöttek a múzeumok. Évezredes emlékek emésztődtek el.

Így szabadult fel a főváros a ’44 Karácsonya és ’45 februárja közötti ostrom után. A hős felszabadítók emlékének a Szabadság téren áll emlékműve. Ez így marad, úgy látszik, bármilyen oldali kormány van hatalmon. Nehogy megbántsuk az oroszok érzéseit. Dániel Péter pedig jövőre is szervez majd egy megemlékezést, a 67-ik évforduló alkalmából.

Zempléni S.

Gustav Mahler- zongora kvartett, A minor

Zempléni S.

Alapvetően nem hiszek az időpontokhoz kötött világvége elméletek hitelességében. Egyrészt azért nem, mert a Siralomvölgyben leélt húsz-huszonegy évem alatt körülbelül hat világvégét éltem túl, másrészt az általunk használt időszámítás köztudottan hibás (és akkor még az állítólag elcsalt Charlemagne-i 300 éves csúsztatásról nem is beszéltünk).
Mégis hajlok a következő, 2012-es Armageddon elkövetkezését elhinni. Szigorúan a sok-sok évszázadon át dicsőített Nyugati Civilizációra vonatkozóan, teszem hozzá!

Az Öreg Kontinens lassan szenilissé aszalódik össze, társadalma vénül, fiatalsága- generációm- süllyed és elveszni látszik a hedonizmus leszívó mocsarában. A keresztény értékeket már levetette, a család, mint a társadalom alapegysége az utolsókat rúgja végküzdelmében, minden viszonylagossá és végső soron feleslegessé válik.

De ezt tudjuk. Olvassuk, sokan ismételjük is, fejünkre olvassák. Mégse történik semmi. Süllyedünk. Romlunk. Akaratlanul is a Római Birodalom hanyatlása jut eszembe ilyenkor.

Elég lehangolt állapotban vagyok most, így sok általánosítással és demagógiával teletűzdelt írás kerekedne ki ebből az egészből, ha nem figyelnék oda.  Kiakadtam.

A következő hírekkel találkoztam az elmúlt két hét során, párat lejegyeztem közülük, gondolván, hogy jó alapanyagok lesznek egy új blogbejegyzéshez.  Mostanra már majdnem féloldalnyi, tőszavas jegyzet gyűlt össze. Ezekből osztanék meg párat, ha megengedik;
- „Sir Elton John és párja, David Furnish örökbefogadott egy kisfiút. Elton, saját bevallása szerint imádja a használt pelenka ’illatát’”.

- Az Egyesült Államokban betiltották a hivatalos okmányokban eddig szereplő anyja neve, apja neve, megnevezést, helyette a Szülő 1, Szülő 2 megszólítás alkalmazandó. Tekintettel arra, hogy leszbikus, homoszexuális és transzszexuális pároknál az egyik félre nézve sértő, hogy az általa nem képviselt nem megnevezése után köteles nevét beírni.

- Svéd feministák új célt tűztek ki zászlajukra. Követelik, hogy nők is használhassanak férfineveket, felháborító ugyanis, hogy a svéd (és természetesen angol, és egyéb) eredetű nevek fele férfinév, mert a férfiak kisajátították azokat maguknak. (Javaslom nálunk is vezessük ezt be, Béla nevű barátnőm még nem volt, és ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy leendő kisfiamat Anasztáziának nevezhessem).

- Az Európai Unió 2011-re naptárakat készített az unió 10-11-ik osztályos középiskolásai számára, 3 millió példányban. A Naptárban a világ összes fő vallásának ünnepeit feltüntették (lásd hindu, buddhista, zsidó, muzulmán). A Naptárból csupán egyetlen, Európa számára lényegtelen vallás ünnepei maradtak ki, a Kereszténységé. De hát mi köze van Európának a kereszténységhez…

- És egy újabb gyöngyszem, a nevében Nagy, erkölcsi értelmében egyre parányibb Britanniából.  Tavaly nyáron a Facebook lett tananyag, idén kötelezővé tették, a homo-, bi-, és transzszexuálisak és leszbikusok magasztalását beépíteni a tananyagba. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy például matematika órán a százalékszámítás során a homoszexuálisok társadalmon belüli számának példájával kell a százalékszámítást megtanítani. Történelem órán pedig a leszbikus szervezetek által elért sikereket kell magasztalni. Irodalom órán az egyes írók, költők másságát ki kell hangsúlyozni. És így tovább …

Lehetne még folytatni a felsorolást, de azt hiszem, érezzük a probléma súlyát. Most kezdjem el pontról pontra kielemezni, hogy miért életveszélyes és tragikus ez ránk nézve? Írjam le, hogy milyen erkölcsi, szellemi és önazonossági válságba süllyedtünk? Minek…

Az emberek egy része nem értené, aki képes lenne felfogni, annak a felét nem érdekelné, akit érdekelne és fel is fogná, az meg természetesen nincs olyan pozícióban, hogy változtasson ezen. El fogunk bukni. Dublinban már írmagja sem maradt az ír magnak, és így jár minden nagyváros. A fehér ember visszakényszerül a faluba. De az meg szétverték. Felszámolták és lenézték. Európa arab lesz, Amerika spanyol, a fehér, keresztény, európai embert meg múzeumban fogják mutogatni. A mi múzeumainkban.

Ők viszont erősek. Ők szaporodnak, nekik a család szent, Isten(Allah) megkérdőjelezhetetlen, az összetartás magától értetődő. Őket nem lehet műmárvány bevásárló központok üvegkirakataival és ózdi senkiházik rap zenéjével mesterségesen elhülyíteni. Meg lehet próbálni persze.

Meg is próbálták. Eredmény; írd be a keresőbe, hogy Egyiptom 2011.

Brüsszel belvárosában egy katolikus templomból – a hívők hiányára hivatkozva – nyilvános vizeldét csináltak. Az Európai Unió fővárosában, Katolikus templomból WC. Remélem a wc ajtóra nem Urak és Hölgyek, hanem Egyes Nemű és Kettes Nemű feliratot raknak ki.

Remélem átírják majd József Attilát is, ahogy a szólásszabadság fellegvárában, a Nagy Egyesült Amerikai Nagyon Szabad Államokban, 2011-ben kicenzúrázzák a nigger szót a Tom Sawyer-ből.

Már egy hete csak a Szülő 1-re
gondolok mindig, meg-megállva…

Európa el fog veszni. És meg fogja érdemelni.

Zempléni S.

Emlékszünk még erre? 2006 őszére? Emlékszünk, vagy hagytuk, hogy belemossák az agyunkba, hogy mindenki gyújtogató futballhuligán volt? Ne felejtsetek!

A Megsebzett ünnep
1. rész

 2. rész

  3. rész

Zempléni Sándor

Az ezredik Magyar Filmhíradó.

Horthy Miklós főméltóságú kormányzó úr örökérvényű
üzenete a Magyarságnak.

Zempléni S.

Kipás Szanyi kapitány, Wass Alfréd és a meggyalázott Károlyi

Okkal nevezhetnek különcnek, mert rendszeres heti programom része Károlyi Mihály Parlament melletti szobrának felkeresése. No, nem szimpátiából, sokkal inkább a hírhedt szobor körüli gyakori botrányok és sűrű események miatt.
Ismeretes, hogy november 16-án a Jobbik rendezésében kipával és egy táblával látták el Károlyit („én felelek Trianonért”), ami nagy felháborodást keltett érzékeny baloldali körökben. Ezért nem sokkal utána az Új Szocialista Mozgalom, a Zöld Baloldal  a Demorata Charta és más baloldali szervezetek, buzgó nyugdíjas bázisuk kíséretében, vörös és fehér szegfűvel és mécsesekkel kívánták tudomására hozni az országnak, hogy a „szegény” Károlyit ért gyalázat mélységesen elkeserítette és felbőszítette szocialista lelküket.

Az általuk elhelyezett koszorúkat magam is láttam e heti sétám során, bár a mécsesek már nem égtek, s egy el is volt törve közülük. Másnap újból arra jártam és ekkor érdekes látvány fogadott; a koszorúk és virágok szétrúgva, mécsesek széttörve és a szobron három matrica díszelgett, Simon Peresznek címezve, a palesztin népirtásról, Gázáról. Úgy tűnt, ezt nem sokan vették észre, nem is nagyon járt már arra senki sem.
Természetesen ma már nem maradhattam otthon, kíváncsiságtól hajtva újra a szobor felé vettem utamat. A téren kisebb tömörülésre lettem figyelmes, új mécsesek égtek, új koszorúkat hoztak és szemmel láthatóan gyülekeztek az emberek.

Azonnal tudtam, hogy egy újabb baloldali rendezvény kellős közepébe csöppentem. Ezt a kormány - elsősorban Orbán Viktor ellenes - hangok és mérges nyugdíjasok zümmögése megerősítette bennem.

„Érdekes állatfaj a magyar, de hát majd csak kinyílik a birkák szeme”- osztotta meg magvas gondolatát a körötte állókkal egy lelkes baloldali. Mint gondolhatjuk, nem maradt el a helyeslő bólogatás, cinkos összenézés sem. Mondani sem kell, az átlagéletkor erősen 50-55 év felett volt, furcsán is tekintettek rám először, de amikor felfedezték kezemben Faludy György emlékiratait, hamar maguk közé fogadtak.

Úgy terveztem, hogy végig csendben maradok és a beszélgető csoportok között bóklászva megtudhatom végre, miről is értekeznek ama baloldali háborgók, miket rónak fel olyan nagyon bőszen és mérgesen a jobboldalnak. Sajnos azt kell mondanom, hatalmas sötétség lakozik egyesek fejében, borzasztó félretájékozottságról tettek tanúbizonyságot. Az obszcén kifejezéseken felül – melyen már meg sem ütköztem- éles ellentmondásokkal, és égbekiáltó sületlenségekkel találkoztam.
„ Majd meglátjátok, amikor az Orbán kiveszi az alkotmányból a magántulajdont…”
„ Lendvai szépasszony(?) egy harcos, le a kalappal előtte!”
… de a kedvencem mégis ez volt;
„ A szocializmusban 40 évig mosták az emberek agyát, ezért éljeneznek most Orbánra”

Na, akkor hogy is van ez? Az agymosás még oké, de én azt hittem Marxista szellemben agymostak a szocializmusban. Vagy akkor most Orbán hirtelen fasisztából kommunistává változott? De akkor miért háborog az MSZ(M)P?

Gyűlt a tömeg, már megdagadt olyan jó 80-90 emberre, mikor megérkezett Szanyi kapitány is. Mosolygós kézfogások, ölelkezések következtek, mindenki örült mindenkinek. A nénik cukorkákat bontogattak, valaki ingyen Népszavával látta el a közönséget, közben pedig folytatódott a zümmögés, mérgelődés- közösen utálta mindenki a nemzeti kormányt. A „tömeg” másik fele pedig áhítatos arccal helyezte el a megbecstelenített Károlyi lába elé mécseseit.

Ekkor valaki pajkosan odahajolt Szanyihoz; „Tibi, hoztál kipát?”. Szanyi cinkosul kacsintott, majd megmutatta, hogy hozott bizony.
Itt következtek a beszédek, melyek messzemenő részletezésébe nem mennék bele, borzasztó történelmi félremagyarázások, gyalázkodás, elképesztő gyűlölet és határtalan butaság (egyik felszólaló volt kedves Wass Albert írónk neve helyett, Wass Alfrédot mondani például) jellemezte őket.

Szanyi kapitány egyenesen így köszöntötte az egybegyűlteket: „Barátaim, elvtársaim!”
Ja vagy úgy! Amikor Fideszes politikusok „Nemzettestvérnek” nevezték az egybegyűlt magyarokat, a fasisztától az újnyilasig mindennek nevezték őket a nagyon demokrata, nagyon érzékeny és csúcsmodern szocik. Szokásos kettősmérce…

Folytatódott Szanyi beszéde, retorikai elemekkel megtűzdelve odáig „fokozta” a hangulatot, hogy kijelentette: „Ha a nyilasok (ti. a Jobbik és Fidesz), kipát rakhatnak Károlyi Mihály fejére, akkor én is teszek a sajátomra! Ugyanis ez Magyarországon nem szégyen!” Ezzel fel is rakta kipáját, majd a tömegben többen hasonlóan cselekedtek. Látszott, hogy nagy az elégedettség. Most hogy mindenki felfedte, hogy ki is valójában, felszabadultabb hangulatban folytatódott a beszédek sorozata, Orbán nyilasból közben újból őskomcsi lett; Kun Béla és Rákosi Mátyás hű követője, végül a Szózattal zárult az egész kis mulatság.  Ezek után taps, majd mind a 90 embernyi tömeg, elárasztotta a buszmegállókat és a metrómegállót. Mindegyikre jutott kettő.

Kedves emberek! Az hogy az összelopott vagyonukat féltő szocik meddig simogatják a hazaáruló Károlyi Mihály buksiját az Országház mellett, az ő dolguk- reméljük, hogy ezt nem sokáig tehetik meg. Ugyanúgy elítélendő, mint a botrányhajhász Jobbik féle megnyilvánulás. Ezek addig fogják - addig tudják ezt művelni, amíg lesz egyetlen egy félrevezethető, becsapható, üres ígéretekkel elkábítható kisember az országban. Történelmi példák tanúsága szerint ilyen mindig lesz. Az a nagyon fontos feladata a nemzeti kormánynak, hogy eloszlassa a ködöt, melyben a vörös fertő undormányai megtelepedhetnek. Hogy ne legyen kérdés, hogy Károlyi Mihály felelőse Trianonért, vagy nem. Hogy senki se hívhassa Wass Albertet Alfrédnak, anélkül hogy közröhej tárgyává ne válna. Hogy ne lehessen összezavarni a emberek fejét mindenféle izmusok és történelmi személyek összevegyítésével. Legyen minél több ember számára világos, egyértelmű, hogy egy eszméletlen nagy népbutítást szeretnének folytatni a „demokrata” Szanyiék, s közben jó zsírosra hízni rajta. Ilyenkor mindig a vörösök egyik origóját, Lenint kell felidéznünk; „Tanulni, tanulni, tanulni!” és akkor majd hiába szónokolnak.

Zempléni S.

Elmúlt már a millennium, bizony jó pár év szaladt el észrevétlenül, és a táskás szemű, kifakult, poros Csontos hivatalnokúr ugyanúgy bejárt dolgozni, mint annak előtte. Számtalan rendszert megélt már, egyik unióból a másikba csöppent közben az ország. Csendes, bejáratott napi rutinjától a világért sem tért volna el; reggelente csókot lehelt beletörődött feleségének halovány homlokára és megindult a Hivatalba, ahol akták, számlatömbök, bejegyzések és kimutatások, statisztikák és megannyi grafikon várt rá epekedve.
Csontos hivatalnokúr kijelentette, köszöni szépen, tökéletesen megvan, semmi sem hiányzik az ő életéből. Hisz mit kívánhatna egy mai ember többet, mint biztos betevőt, halk szavú feleséget és a közelgő, jól megérdemelt nyugdíjat. Minden jól volt úgy, ahogy volt.
Azon a hétfői reggelen is minden a szokásos módon, tervszerűen kezdődött. Fél hétkor csörrent a régi vekker, Csontos hivatalnokúr megengedett magának egy szerény nyújtózkodást, majd felült az ágyán. Ám ekkor a felismerés húsba tépő fájdalma hasított vekkeres és tervszerű reggelébe. A felesége, az asszony! Hát mit csinál ez még itt az ágyban, mellette? Nem elég, hogy horkol, szuszog és forgolódik, de ezentúl már lustálkodni is fog?

Az utat minden jó szándék ellenére sem lehetett kényelmesnek és zökkenőmentesnek nevezni. A harminc kilométeres távot két és fél óra alatt tette meg a szerelvény, nem csekély feszültséget és elégedetlenkedést kiváltva a V dolgozói részéről. Csontos hivatalnokúr több helyen a sztrájk szót vélte kihallani a tömegből. Az utasok már nem háborogtak, örültek, hogy egyáltalán megérkeztek úti céljukhoz. Csontos hivatalnokúr nekivágott a sétálóutcának, végigjárta az összes hipermarketet, szupermarketet és szubmarketet, a sarki csemegéstől a vásárcsarnokig, de mindenhol ugyanazt az elkeserítő választ kapta, hogy Magyarországon bizony nincsen többé édesnemes. Csontos hivatalnokúrnak ez sehogy sem fért a fejébe. Hogyan lehet ez? Hogyan hagyhatták ezt az illetékes hivatalban? És ekkor Isteni sugallatként, az utolsó reménysugár felcsillanásaként megjelent szemei előtt a Hivatal. Hát persze, kapott a fejéhez Csontos hivatalnokúr, hogy hát erre eddig még miért nem, és de buta vagy Karcsikám. Rögvest elindult a fővárosi hivatal irányába, további felvilágosítást óhajtván. Azonban ezek a hivatalok máshogy festettek, mint Csontos hivatalnok úrék városában és érdekes módon egyik bejárata felett sem találta meg a magyar lobogót. Az Ereklyék, Jelképek, Motívumok Hivatalának bélletes kapualjában egy Tájékoztató címmel kifüggesztett papírosra lett végül figyelmes;

                                                               Tájékoztató!

A magyar Országgyűlés rendelkezése alapján, minden zászlót, jelvényt, kitűzőt, címerpajzsot, plakátot és festményt, mely a piros (red, rufus), fehér (white, albus) és zöld (green, viridis) színek bármely kombinációját tartalmazza (kivételt képez a kék (blue, coerulus) színnel való együttábrázolás) törvényellenesnek, fasizmusra hajlónak, önkényuralmi jelképnek és Európa ellenesnek nyilváníttatunk. Jelen rendelkezés értelmében, az Európai Együttműködés égisze alatt, valamennyi piros-fehér-zöld, piros-fehér (kivételt képez a lengyel, illetve osztrák lobogók használata) zászlót, jelvényt, kitűzőt, címerpajzsot, plakátot és festményt haladéktalanul el kell távolítani a közízlést sértő helyekről, beleértve az otthonokat és internetes oldalakat (web site, laquem pagina). Ennek elmulasztása büntetőjogi eljárást von maga után és akár 25 év szabadságvesztéssel büntethető.

A szöveg alján szlovákul, szerbül és románul is lefordításra került a tájékoztató tartalma, a magyarországi kisebbségek jogait óvandó és teljesítendő. Az üresen maradt zászlórudak azonban használat híján rozsdásodásnak indultak, ezért egy brüsszeli képviselő káprázatos ötlete alapján (zárjelben megjegyezzük, hogy bár szintén Kossuth-díjjal lett kitüntetve, nincs semmilyen kapcsolata a fővárosi (ti. Bp.) kollégával, aki az urbanizáció területén elért sikerekért felelős), szóval a képviselő leleményességének köszönhetően az illegális piros-fehér-zöld lobogók, kitűzők satöbbi helyére más európai uniós, szövetséges országaink zászlai kerültek kitűzésre. Az EU újabb dicséretben részesítette kishazánkat;  engedélyezte, hogy Svätý ©tefan (magyarra lefordított nevén Szent István) a pánszláv, dákoromán, és - mint a közelmúltban szerb kutatók kiderítették illírista- nagymorva király, országépítő és keresztény Jobbját újból kiállíthassák a Svätý ©tefan bazilikában, a fővárosban (ti. Bp.). Természetesen csak azzal a feltétellel, hogy a Szent Jobb nevéből a fasiszta ’jobb’ szót haladéktalanul eltávolították.

Csontos hivatalnokúr elméje ezt már nem volt képes befogadni. Semmit sem értett már, nem tudta, hogy juthatott idáig a minden. Leroskadt hát egy padra.
Nem így volt ez régen, ezt az egyet tudta. Még emlékezett, mikor kisiskolás korában apró zászlókat pingáltak társaival március 15-ére. Még emlékezett halványan, hogy magyarok parancsoltak egykor a magyar hazában. Dali leventék jól fejbe kólintották volna azt, aki szvatyi stefánnak vagy minek merte volna szólítani Árpád-házi Szent István királyunkat, a magyarok királyát.  Vitéz huszárok kikergették volna a magyar búzamezőkről a más országok népeit és egy kardcsapással kettészelték volna a spanyol paradicsomot és cseh tengerit, legyen az lédig vagy bármiegyéb. Tették volna ezt azért, mert tudták, vérükből fakadóan érezték, hogy a magyar föld a magyaroké, és az ő szavuk ott a törvény, nem másoké. Nem kell a magyarnak semmi egyéb, csak ami az övé már ezredéve. Csontos hivatalnokúr is érezte ezt. Valamit ő is elrontott. Annakidején családról és békességről álmodozott, harmóniáról, mind a magánéletében, mind a munkában. Ezzel teljes ellentétben, egy poros hivatalban idegen érdekek kiszolgálójává vált. Csontos hivatalnokúr az égre emelte fejét és nagyot sóhajtott;
- Hát hova lettek a magyarok?!

Csörgött az ébresztőóra, hamar lenyomta. Felült az ágyon és látta, hogy felesége békésen szuszog még mellette az ágyon. Csókot lehelt mezítelen vállára, majd kikászálódott a paplan alól, hogy a fürdőszobába csoszogjon. A tükörben kócolt hajkoronája és borostájának erdeje alatt csillogó szempár nézett vissza rá. Csontos Károly, Magyarország miniszterelnöke, köszöntötte önmagát. Micsoda rémálma volt az éjjel. Nemzetietlen hazáról és betiltott Hungaricumokról álmodott, magyartalan Kárpát-medencéről és idegen érdekeket szem előtt tartó vezetésről. Csontos miniszterelnökúr gondolkodóba esett. Az ablakon kitekintve a Dunát látta, amint büszkén kettészeli Budapestet, az Ezeregyszáz éves ország fővárosát. Lelke mélyén érezte, hogy bár álma rengeteg képtelenséggel volt telezsúfolva, nagyon is valós veszélyeket tárt fel előtte. A miniszterelnök ekkor mélyen eltűnődött.

Olyan dolgok jutottak eszébe, melyek bizony jó pár éve nem igazán fogalmazódtak meg elődei fejében. Ilyen volt az egységes nemzet, a magyarság tudat, hazaszeretet, elkötelezettség a hon iránt. Csontos miniszterelnökúr azon a napon bizony átértékelte életét. Naivság lenne azt gondolnunk, hogy szentté vált volna, de gondolatban felkereste a magyarok igazi vezéreit és segítségül hívta őket munkájához. Árpád, Szent István, Mátyás király, Rákóczi Ferenc, Széchenyi István, Horthy Miklós készséggel álltak a rendelkezésére a Magyarság Szellemének Csarnokában. Bizony attól a naptól fogva elindult az ország a nemzetté válás útján, a magyarok népe egy boldogabb Magyarországon folytathatta az ezeregyszáz éve megkezdett munkát. Egy hazában élhetett végre minden magyarember. Magyar ország lett Magyarország.

Zempléni S.

Cselényi József:

Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Hegyen-völgyön lakodalom, ünnep lesz!
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Miénk lesz, még Kassa, Pozsony, Eperjes!

Mer',akárhogy is berzenkednek,
Acsarkodnak-hetvenkednek,
Erről majd a magyar vírtus tesz, tesz, tesz.
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Ez az ország újra, csak a miénk lesz!

Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Kolozsvár is újra magyar város lesz!
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Szabadka is újra magyar címert vesz!

A miénk volt ezer évig,
Egy falut sem hagyunk nékik,
Minden magyar hitvallása ez, ez, ez.
Hogy, lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Magyarország újra nagy és boldog lesz!

„ Hangok. A tavaszi szélben elfoszlott, az őszi alkonyon újraéledt hangok. Nem tudom, honnan jöttek, talán a vér mélységeiből. Felzsonganak, mint a tengerbe süllyedt város harangjai".

Herczeg Ferenc

1863. Szeptember 22-én született, a Temes vármegyében található Verseczen (a várost elcsatolták hazánktól, ma a Vajdaságban van). A várost főként szorgalmas svábok lakták, akik szőlőtermesztéssel és mezőgazdasággal foglalkoztak, kereskedők, iparosok voltak. Herczeg Ferenc családja jómódú, sváb polgárcsalád volt. Édesapja, Franz Joseph Herczog patikus volt.

„Édesapám gyógyszerész volt... a verseczi patikáknak nagy forgalmuk volt, akkoriban kezdték csak szárítani a mocsarakat, és sok volt a malária..."  
 Később eladta a jól jövedelmező patikát és politikai színtérre lépett, polgármester lett. Gyermekeit jómódban, de szigorral nevelte.

„A szülőházam a Templom utcában állott. Nagyon régi, kedves házacska volt... Három gyermek közül én voltam a legkisebbik. Testvérbátyám másfél évvel idősebb... Gyermekkorunkban nem fértünk meg egymással... A nővérem (viszont)... engem nagyon szeretett."

Gyermekkora felhőtlenül, családi békességben telt el. Pajtásaival rengeteget játszottak a verseczi utcákon, ekkor még német nyelven beszélgettek, daloltak és disputáltak az élet komoly dolgairól. „Azoknál az időknél, verőfényesebbet gyermek meg nem élhet... Az atyafiság akkor élte gyöngyéletét. Mindenki egészséges volt, vagyonilag jól bírták magukat, az atyafiak ennélfogva szerették egymást..."

Édesapja, hogy magyar szóra bírja, a verseczi német iskolából Fehértemplomba, Temesvárra, majd Szegedre küldi iskolába. A művelt, polgári németség ugyanis az 1867-es Kiegyezést követően a magyarsághoz kívánt asszimilálódni. Herczeg Ferenc édesapja ugyanis vallotta, hogy „... a magyar a világ legéletrevalóbb nemzete!"

Mire leérettségizett, kitűnően elsajátította és mívelte hazája, a magyarság nyelvét.
Diákévei alatt feltámadt újságírói ösztöne, és Kobold címmel hetilapot indított. „ A Kobold annyi példányban jelent meg, ahány előfizetője jelentkezett, a legnagyobb kiadása nyolc-tíz lappéldány volt, ami nekem több volt, mint a Daily Mail szerkesztőjének a maga kétmillió példánya, mert minden számot saját kezűleg kellett megírnom, rajzolnom és kihordanom"

Érettségi után a budapesti egyetemen jogot hallgat. Budapesten, Verseczen ügyvédjelöltként működik. Ifjú korában egy rossz kimenetelű lovagiassági ügybe keveredett. Egy nyári mulatság során összeszólalkozott egy katonatiszttel, ugyanis a tiszt nyilvánosan megszégyenített egy hölgyet a társaságban. Herczeg felkérte a tiszturat, hogy távozzon a mulatságról, ám az erre nem mutatott hajlandóságot. A dolog odáig fajult, hogy párbajra került sor. Bár a tiszt igen jó kardvívó hírében állott, mégis vesztesen került ki a küzdelemből, melyért életével felelt. Herczeget végül 4 hónap börtönbüntetésre ítélték. Vácott ülte le a fogság idejét, ahol megírta a Fenn és Lenn című első regényét. A mű a Singer és Wolfner kiadó pályázatán első helyezést ért el. A kiadó ezután sorra adta ki Herczeg műveit, akinek népszerűsége egyre növekedni kezdett.

„Regényemről az első mértékadó bírálatot a régi Korona Kávéházban hallottam... Én... egyedül olvasgattam a Korona ablakfülkéjében, mikor a saját nevem ütötte meg a fülemet;
- Olvastad annak a Herczeg Ferencnek a regényét?
- Ki az a Herczeg Ferenc? - kérdezte mogorván a kövér úr.
- Új ember. Egy Fenn és alant (így!) című regénye jelent meg Wolfneréknál.
- És milyen?
- Na...
- Ha csak „na", akkor minek olvassam?
- Mert igazi elbeszélő... üzentem Wolfnernek, hogy beszélni szeretnék azzal az emberrel. Tud írni...
Most már tudtam hogy író leszek, nem takarékpénztári ügyész, ezen semmiféle emberi hatalom nem tud többé változtatni."

A konzervatív, nemzeti érzelmű Rákosi Jenő Budapesti Hírlapjánál kezdett újságíróként dolgozni. 1894 első vasárnapján Singer és Wolfner kiadásában megindult az Új Idők című hetenként megjelenő irodalmi folyóirat. Főszerkesztője egészen 1944-ig (50 évig!) Herczeg Ferenc volt. Kezdetben a segédszerkesztő Gárdonyi Géza, majd Beöthy László, Kálnoki Izidor, Tábori Róbert voltak. Az első szám Mikszáth regényével indult, a Szent Péter esernyőjével. „amely körülhordozta nevét a földgömbön... közismert dolog, hogy mikor Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke, Budapesten járt, senkire sem volt kíváncsi, csak ennek a regénynek a szerzőjére."

Az Új Idők sikeréhez számtalan híres és tehetséges író, költő járult hozzá; Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Molnár Ferenc, Váradi Antal, Csathó Kálmán, Surányi Miklós, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső, Ady Endre stb.
Herczeg, mint főszerkesztő nem tűrte meg az irodalmat megosztó politikát az újságjában. Pártállástól és világnézettől függetlenül bárki bekerülhetett az újságba. Egyetlen kritériumnak kellet megfelelni; tehetségesnek kellett lenni. Így fordulhatott elő például, hogy a baloldali, zsidó származású Radnóti Miklós, vagy a lázadó Ady is szerepelhetett műveivel az Új Időkben. Még ha ez Ignotus Pálnak nem is volt tetszésére, akkor is.

Ez szöges ellentétben áll az 1908-ban megjelent Nyugat című újsággal. A Nyugat csak a saját köreit szerepeltette, csupán saját, dekadens, hagyományt nem tisztelő íróit, költőit publikálta. Megosztotta az irodalmat. Jelentőségét az 1949 utáni irodalomtanításban erősen túlhangsúlyozzák. A Nyugat sohasem volt országos hírű, az irodalmat jelentősen befolyásoló folyóirat. 300-400 előfizetőjével, melyek nagy része Budapesten lakott, nem is gyakorolhatott akkora hatást az irodalomra, mint ahogy azt több nemzedéknek tévesen tanították a kommunista hatalomátvétel és a szovjet megszállás óta.

Az Új Idők jelentősége azonban vitathatatlan. 40ezer olvasójával, 10ezer állandó előfizetőjével a legtekintélyesebb irodalmi munka mind a dualizmusban, mind a Horthy-korszakban. Bevételeiből még arra is futotta, hogy előfizetői részére egy ingyenes, 24 kötetből álló lexikonsorozatot is ajándékozzon. Az újság 1949-ben a proletárdiktatúra során befejezte működését.

Herczeg 1891-ben a Petőfi Társaság (1904 és 1920 között elnöke), 1893-ban a Kisfaludy Társaság, 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia (1920-ban másodelnöke) tagja lett. A Petőfi-ház létrejöttének tevékeny résztvevője. 1896-tól országgyűlési képviselő. 1925-ben Az élet kapuja című művéért Nobel-díjra jelölték.
Szabadidejében gyakran tett hajókirándulásokat az Adria szigetei körül, Hajnal nevű vitorlásán. Beutazza Európát, London, Párizs, Konstantinápoly, Velence, Bécs, Athén stb.

A Nagy Háború borzalmai után megszenvedte a Tanácsköztársaság embertelenségét. Személyes tapasztalatait a regény fantáziavilágával vegyítve az Északi fény című művében vetette papírra.

A Horthy-korban népszerűsége töretlen, irodalmi befolyása jelentős, művészete teljesen kiforr. Bár egyes körök és nézetek támadják, és különféle vádakkal illetik - többek között előszeretettel aggatják rá az antiszemita bélyeget, Herczeg ezt a tizenkilencedik századi úri eleganciával hárítja el. A vád persze hamis volt. Ezt nem csak saját maga fejti ki Emlékiratiban, de óvni igyekezett zsidó származású kiadóit, sőt 1943-ban aláírta Radnóti Miklós kérvényét, mikor a költő a munkaszolgálat alóli felmentésért folyamodott.

A 30-as évek Németországában uralkodó nemzetiszocializmust elítéli és megveti. Természetesen nemzetünk jogtalan megcsonkítását nem fogadja el; a Magyar Revíziós Liga megalakulásakor, 1927-ben, őt választotta elnökévé. Fontos külföldi kapcsolatok létesítésében és kimélyítésében is jelentős része van s újabban fokozott közírói tevékenységbe is kezdett. Horthy Miklós Magyarország kormányzója, 1927-ben a Felsőház tagjává nevezte ki, 1930-ban a Corvin lánccal, 1933-ban az I. osztályú érdemkereszttel tüntette ki, 1936-ban magy. kir. titkos tanácsos lett. Budapest székesfőváros 1933-ban díszpolgárrá választotta. Színművei közül különösen a Gyurkovics lányok, a Bizánc, a Tilla, a Kék róka stb. bejárták az egész világot. Művei megjelentek cseh, dán, finn, francia, holland, lengyel, német, olasz, spanyol, svéd, szerb, horvát nyelven. A róla szóló irodalomból megemlítendők Horváth János, Rubinyi Mózes és Surányi Miklós tanulmányai. Ekkor írja meg visszaemlékezéseit, Várhegy(1933), A gótikus ház(1939), és a csak a Kádár-korszak után megjelentetett Hűvösvölgy(1993). E zárókötet a Herczeg Ferenc villájába behatoló első szovjet katona megjelenésével ér véget;

„Ázsia eljött Budapestre... Világos, hogy a mai napon összeomlott az egész világ, melyben én immár hosszúra nyúló életemet eltöltöttem. Kezdődik egy új élet. A régi országot a nemzet rossz tulajdonságai buktatták meg, az újat csak a magyarság jó tulajdonságai építhetik fel.
De ebben az építkezésben én már nem veszek részt. Én eljutottam minden munkám és minden állomásom végére. És eljutottam Emlékezéseim végére."

S nagyjából ezzel a szimbolikus aktussal zárult le az író pályafutása, nyilvános élete is. Az 1945 utáni szovjet megszállás, de még inkább az 1948as kommunista hatalomátvétel után teljesen elhallgattatták. Herczeg akkor már nagyon öreg, és saját bevallása szerint már semmit nem ért a világból. Ez nem csoda, gondoljuk végig az általa átélt eseményeket: A Kiegyezés előtt született Dél-Magyarország svábok lakta kisvárosában, hosszú éveket élt az Osztrák-Magyar Monarchiában, Első Világháború, Őszirózsás forradalom, Tanácsköztársaság, Trianon gyalázata, Horthy-korszak, Második Világháború, náci megszállás és nyilas uralom, szovjet megszállás, proletárdiktatúra, Rákosi rendszer. 1950 és 1953 között kitelepítik a Hortobágyra, ahonnan csak Sztálin 1953-as halála után engedik szabadon. Nem sokkal később 1954. február 5-én örök nyugalomra tért. Külföldi jogdíjakból vásárolt bérháza odalett, tisztségei megszűntek, az irodalmi orgánumokból eltűntették. Életművét, alkotásait indexre tették, elhallgatták. Ennek köszönhetően az azóta eltelt majd' 60 év alatt szinte törölték a köztudatból. A mai fiatal generációk alig-alig ismerik a nevét. A könyvesboltokban nem találkozunk szinte egyetlen egy művével sem. Az egyik legtehetségesebb magyar írót így próbálták meg „megsemmisíteni". Az elkövetkező korok feladata lesz Herczeg Ferenc nagyra becsülendő és örökérvényű munkásságát evidenciává tenni minden magyar számára, véget vetni az irodalomhamisításnak.

Zempléni S.

Az ballib áfium ellen való orvosság!

Kevés pozitív és követendő útmutatást tudok ajánlani az úgynevezett baloldali, liberális, „munkás" és „népakaratot megtestesítő" ideológia képviselőinek beszédeiből, de Vlagyimir Iljics Uljanov elvtársuk (közkeletűbb nevén Lenin) mondását mindenki figyelmébe ajánlom;  Tanulni, Tanulni, Tanulni!
Ezt persze az elkorcsosult, elállatiasodott, nemzetietlen, hontalan, minden erkölcsöt, hagyományt és emberi értéket elvető gyurcsányista fertő elfelejtette. Legalábbis el kívánja felejtetni nemzettársainkkal.

Nevetséges-e a munka? Nevetséges-e a család fogalma? Az otthon, a rend, a béke? Az egészség? A gyalázatos módon szétszabdalt 1100 éves haza összetartása? Nevetséges-e, hogy az országlakosok által megválasztott kormány ezt alapvető és minden magyar számára követendő értéknek tekinti? Én nem nevetek, hanem örömkönnyeket sírok, hogy majd 70 év után újra ilyen értékeken alapulhat a kormányzás!

De miért is írom mindezt?

Történt ugyanis, hogy a minap új törvény jelent meg a Magyar Közlönyben, amely az államigazgatási szerveknek előírta, a kormánytól független állami szervezeteknek pedig javasolta azt, hogy helyezzék ki az úgynevezett nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot.

Most mielőtt bárki tovább olvasná ezen blogbejegyzést, kérem kattintson az alábbi linkre, és szánjon 60 másodpercet a kifüggesztendő szöveg megismerésére! link
Felháborító, nonszensz, röhejes, és megdöbbentő az erre adott ellenzéki (mszp, LMP, Jobbik) és a dekadenciát, magyarellenességet kiszolgáló média válasza. Egyesek kádár, rákosi nevét puffogtatták, diktatúráról, elnyomatásról zengedeztek, Orbán-kultuszról. Természetesen jó rákosista-kádárista dogmatizmussal Horthy Miklós neve is szóba került, a diktátorokkal való példálózás kapcsán.

Azonban a legnagyobb visszhangot kiváltó, egyeseket roppantul szórakoztató és a ratkó-gyermekekből álló szavazóbázis nélkül eltűnő mszp 12 képviselőjének javaslata volt csak a hab a tortán. Úgy tűnik az egész baloldalt, vagyis ami maradt belőle és magát baloldalnak nevezi, az Orbán-ellenesség tartja össze. Minden rációt és világosságot nélkülöző frázisokkal dobálóznak, csakhogy ideig-óráig még a politikai életben megmaradhassanak.

Az mszp 12 képviselőjének javaslata (köztük olyan nagy, magyar érzelmű nevek, mint gyurcsány ferenc, lendvai ildikó, kovács lászló, molnár csaba) :

- kötelezően kifüggesztetnék az állami szervek épületeiben Orbán Viktor portréját,
- születésnapját pedig ünnepnappá nyilvánítanák.

(A linkre kattintva a teljes törvényjavaslatot elolvashatják)

Természetesen magáról a javaslatról értekezni nem kívánok, hisz ez maximum mszp-s berkekben lehet egyáltalán társalgások alapja. A szocialisták ezzel a pénteki kormányhatározatot akarták kifigurázni, mint mondták. Számomra alapvetően értelmezhetetlen, hogy gyurcsány mit keres egyáltalán a Parlamentben (többek között hogy szavazhatott a kettős állampolgárság ellen májusban). De a fő gondom, és értelmezhetetlen problémám az a szó, hogy kifigurázni.
A nemzet házában, az Országházban, ki lehet figurázni a nemzeti együttműködés, a közös, magyar haza építésén való fáradozás eszméjének kinyilatkozatását? Nevetség tárgyát képezheti a nemzeti gondolkozás?

„A Nemzeti Együttmûködés Rendszere minden magyar számára nyitott, egyaránt
részesei a határon innen és túl élô magyarok. Lehetôség mindenki számára és elvárás
mindenki felé, aki Magyarországon él, dolgozik és vállalkozik. Szilárd meggyôzôdésünk,
hogy a Nemzeti Együttmûködés Rendszerében megtestesülô összefogással képesek
leszünk megváltoztatni Magyarország jövôjét, erôssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez
a roppant erôket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen
korú, nemû, vallású, politikai nézetû, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre
jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetôséget, hogy a magyarok végre
megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünk most következô éveit."

Az nyilvánvaló, hogy a tönk és a szétszakadás szélére került mszp hiénaként csapott le a FIDESZ- KDNP koalíció javaslatára, és a több évtizede folyó nemzeteszme-rombolást folytatják. Számukra a haza, magyarság, hazaszeretet negatív fogalmak, melyeket üldözni és kifigurázni kell. Az a megdöbbentő, hogy az internetes cikkek alatti kommentárokból kitűnik, hogy erre vevők az emberek.

Bizony sok időnek kell eltelnie még, hogy a majd' 70 évig tartó elnyomás és zűrzavar nemzetietlen mély ködét elfújja a Hazaszeretet szele. Soha, soha ne üljünk fel árulók, gyilkosok és köztörvényes bűnözők propagandájának! Soha, ki magyar haza ellen szót emel ne hallgattassék meg! Ki gúnyt űz a nemzet együttműködéséből, a magyar jövő építésén való fáradozásból, ne ülhessen többé az Ország Házában!
Vörösmarty Mihály után csak ez vezérelheti életünk; Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar!

A kifüggesztendő nyilatkozat nem kétséggel, vagy az elnyomástól, diktatúrától való félelemmel kell hogy eltelítse szívünket, hanem büszke nemzeti érzelemmel és a fényes magyar jövőbe vetett hittel!

Zempléni S.

Brit tananyag a Facebook

Nagy-Britanniában tananyag lesz a Facebook!

Nagy-Britanniában 2011-től a tananyag részét fogja képezni a Facebook és a Twitter. Érettségizni, sőt felvételizni is lehet majd belőle felsőoktatási intézményekbe.

A probléma viszont ott kezdődik, hogy mindemellett történelemből, irodalomból nem kötelező már érettségizni, Shakespeare nem része a kötelező tananyagnak, és megtörténhet az, hogy egy brit érettségizett diák úgy hagyja el a középiskolát, hogy még életében nem hallott Winston Churchillről, vagy Victoria királynőről. Egyes liberális körök szerint ugyanis sokkal fontosabb a mindennapi életben, hogy megfelelőn tudják kezelni az Internetet, minthogy ki írta a Rómeó és Júliát.

A közösségi oldalakról az 1970es években bevezetett Média óra keretében fognak tanulni a diákok. A tantárgyból érettségizni is lehet, mely kiválthatja bármely más tárgyat a vizsgákon.
A The Guardian című lap statisztikája alapján így fordulhatott elő tavaly, hogy a brit iskolák 15%-ában egyáltalán nem érettségiztek földrajzból, 14%-ában pedig biológiából. A Média tantárgyból érettségizők száma viszont 30%-al növekedett.
Mivel az egyetemi felvételi rendszer a miénkhez hasonlóan pont alapú, és az érettségi tárgyak eredménye alapján kerülnek kiszámításra a pontszámok, rengetegen kerülnek be a felsőoktatásba. A dolog már kezd odáig fajulni, hogy brit nagyvállalatok inkább alkalmaznak külföldi diplomásokat, mert a Nagy-Britanniában megszerezhető diploma értéke sokszor egyenlő a nullával.

Zempléni S.

…Történt ugyanis, hogy egy fővárosi (ti. Bp.) ismerősömmel utaztam együtt a vonaton. Útitársam panaszkodott az út hossza és kényelmetlensége miatt, amelyben megjegyzem teljesen igazat adtam neki. A beszélgetés folyama ezután új mederbe csordogált és mire észbe kaptunk, már a szelektív hulladékgyűjtésről és a Földgolyót érintő felmelegedésről disputáltunk. Ez egészen addig ment, míg az ismerősöm a következőket nem találta mondani;
- Semmi értelme; külön szemetesbe dobom a különféle hulladékot, de aztán az egészet összeöntik és megy minden egy helyre.
Erre én, az általa elmondottakkal teljes egyetértésben így szóltam:
- Úgy van! És ott vagyunk, ahol a mádi zsidó.
Mondanom sem kell, nem értem el a kívánt hatást cinkosnak és viccesnek szánt megjegyzésemmel. Ismerősöm, és ha jól sejtem, olvasóim egy része sem ismeri az „ott vagyunk, ahol a mádi zsidó” szólásmondást. Ezért most bátorkodom mindenki előtt feltárni a Szerencs melletti kőfejtő és borászkodó település jiddisének történetét.
Mádon már jó ideje foglalkoznak bortermesztéssel és annak értékesítésével. A környéken a huszadik század előtt számos zsidó család letelepedett, közülük egy – nevezzük Kohn-nak – is így tett, és bekapcsolódott a napfény ízű nedű palackba zárásának mesterségébe. Azonban Kohn ritka kényelmes ember volt és napjában többször kapták rajta, amint békésen szunyókál a pince hűvösében. Tulajdonképpen bárhol képes volt álomra hajtani fejét. Egyik nyáron, egy különösen bágyasztó és lusta délelőttön Kohn-t felesége elküldte a közeli Szerencsre, hogy a piacon szerezzen be ezt-azt a család számára. Kohn szolgálatkészen már fel is pattant a szekérre, mely elé egyetlen árva szamarát fogta be. Amint azt már valószínűleg sejtjük, hősünk ezúttal is elaludt szolgálatteljesítés közben. Ahogy elrázta a szekér, a Nap pajkosan csiklandozta arcát, és mire kiért Mádról már úgy aludt, mint a bunda.
 Na, a csacsinak sem kellett több, megvolt neki a magához való esze, hamar visszafordult a határban, és mire Kohn feleszmélt, már újra a saját portáján találta magát. Szerencséjére a felesége hátul volt, a kertben. Kohn gyorsan irányba fordított a szamarat, mérgesen a farára csapott és újra nekiindult Szerencsnek. Úgy döntött, hogy egy pillanatra pihenteti a szemét, de amint újból felpillantott megint otthon volt. Mind ahányszor nekivágott az útnak, annyiszor találta magát otthon, eredménytelenül. Ez nagy mulatságot okozott a faluban és hamar híre ment a környéken, hogy Kohn szamara miként tréfálta meg a könnyen elalvó mádi zsidót. Az idők során szállóigévé vált az eset és a mai napig gyakran hallani sorozatos sikertelenség és eredménytelen munkák után a környéken, a pórul járt Kohn esetéről.

Zempléni S.

Csillagnyi évvel ezelőtt, bóbitalelkű ifjúként egy ódon tölgy és egy biztonságot nyújtó szil terebélyes árnyékában, könnyű szívvel hajtottam fejem az illatos pázsitra. Ugyan honnan sejtettem volna, hogy örök, kitörölhetetlen emlékként vésődik majd fel elmém falára ez a pillanat. Nem sokkal alant kavarogva szelídült tova a Bodrog barnasága, hogy keresztülvágva az ártéri ködtenger medrén, egyesüljön a zabolázatlan szőkeséggel, a Tiszával.

 A sokat látott tölgy őszi illatokkal telve rázta meg sárguló leveleit, melyek időtlen múlandósággal hullottak alá az egyre növekvő avarra. A szil büszkén dacolt a szellő pajkosságával. Mindketten elfogadták közelségemet, s bár először találkoztunk, éreztem, hogy barátságot kötöttünk a pillanat elillanó varázsának megtapasztalásában. El is múlt rögtön az egész, a Nap szemét felhőfoszlányok takarták el, a végtelen kékségen való lubickolásuk közepette.

Ezt, újdonsült barátaim a legnagyobb természetességgel vették tudomásul. Fiatal szívem azonban belesajgott a gondolatba is, hogy e földi idill oly sebességgel távozott, és oly szürreálisan magától értetődően omlott le az idő egy újabb szeletének valósága körülöttem. Nem sokkal arrébb egy körte vidáman kacagott gyermeki búsulásom fölött, s vigasztalásul egy érett termést pottyantott a puha fűbe. Azt majszolván elrévedtem a múlandóság örök jelenlétén, s végtelenül kicsinek és gyengének éreztem magam a bölcs tölgy és az erős szil agg mindentudása alatt, kik hűvös nyugalommal tekintettek a múltba, s annak tapasztalatait felhasználva voltak képesek az elkövetkező korok felé fordulni.

Azonban én, tapasztalatlan és együgyű létemmel összhangban, képtelen voltam felmérni a kezdet és a vég szétválaszthatatlan mivoltát. Neveztek már menyétistásnak, kacagolistának, izlandizmus- tanvallónak, sőt egyszer még szamárnak is. De az már régen volt. És itt is a dolog esszenciája, hogy volt. Elmúlt már az is.
Amint imígyen csüggedtem, éreztem, sokat látottságukból adódóan megértették bánatos panaszszavaimat, melyeket észrevétlenül leheltem bele az aludni készülő Nap sugarainak oszlopcsarnokába. Köszönöm, szóltam nekik őszinte hálám jeléül, s úgy tetszett, hogy még a huncut körte is közelebb lopózott, csakhogy ki ne maradjon fájdalmas pikareszkem elejtett megnyilvánulásaiból. A kis kompánia ezzel összeállt, de valahogy mégis hibádzott egy elengedhetetlen hozzávaló, mely megédesítené társalgásunkat. S ekkor egy üvegen kezdett játszani a fény, melyben aranyszínű nedű kóstoltatta magát.

Tokaj dűlőinek legnemesebbike tisztelte meg összejövetelünket, s foglalt helyet közöttünk. Mivel barátaim nem voltak abban a helyzetben, hogy ivásra adhatták volna fejüket, egyedül szürcsölgettem boromat. Pontosabban mégsem voltam oly egyedül én. Gondolataim mindvégig velem voltak, bennem éltek. Felszólítok hát ezennel minden ötletfoszlányt és képzelgést; Gondolatok, igyatok!
A dugó alá rejtett napfény zamata filozofikus magasságokba jutotta fiatal elmém. Hol is kezdhetném…

 Őtölgyességed bizonyára számtalanszor volt már kénytelen ilyesféle gyermeki nyafogások felett elidőzni, bokros teendői között.
Társaságom mély hallgatását elismerő beleegyezésként fogtam fel, így hát folytattam, amit még el sem kezdtem igazán. Tehát az én bánatom uraim, nem kisebb, mint…
Ejj, csak nem akar beindulni ez a vita, még csak bele sem köszörülték a torkukat a mondat kulcsszavánál, és kristálytisztán csengett bele az alkonyba a bánatom szó. Úgy határoztam stratégiát váltva amolyan in medias res éneklem meg sóhajom.

Uraim, én félek az elmúlástól.
Se szél, se parányi zizzenet nem törte meg a döbbenet némaságát. A körte, zavarában egy újabb termést hullajtott a földre, mintegy jelezve, hogy csak folytassam, folytassam, ne húzzam a végtelenségig a hatásszünet sokkoló hatalmát.
Úgy van, ahogy mondottam; félek. Elmúlik minden. A minden, elmúlik. Itt ez a körte, ni; hamvas, érett és bizonyára édes is, de mi lesz ebből már jövő ilyenkor? És itt vannak önök, barátaim, már két unióban és három köztársaságban volt szerencsétlenségük részt venni, és ki kell mondanunk a kimondhatatlant, egyszer bizony elhevernek itt a pázsiton és örökre megpihennek. És egyszer…
egyszer én is itt hagyom Patakot.

Szomorú lettem bizony, képek, hangok,
 illatok, emlékfoszlányok és vágyak
egyvelege csorgott végig koponyámon,
s folyt végig sós cseppekben arcomon.
Apátiába süllyedtünk, mi négyen. Fájdalom és közös magány járt át minket. Egy napon mind elhagyjuk Patakot. Ki, mint a Kárpátokból süvöltő téli frissesség, ki a Bodrog habjának révedezésével, s valaki egy más világba való megtéréssel.
Nem. Ez nem a hűtlenség diadala, nem a csábítók számításainak megtalálása; ez a natura. A rend, a természet. Ki benne van, nem láthatja varázsát, ki csak belecsöppenni készül, félve tekint rá. Csak az, az érzi az elmúlás és a vége szakadás valós szentségét, ki most éli meg azt.
Belül és egyedül.

Múlt az óra, s a felismerésig elmerészkedett együgyűségem észre sem vette, hogy a Nap már alámerült a horizontnak.
Jólesett a sötétség ölelése.
 Bátrabban engedtem könnyeimet előbújni. Végül szipogva, az utolsó megkönnyebbüléseket elmorzsolva, felemeltem fejem barátaimra. A szil szinte körülfont erős karjaival, a körte is félretette kuncogó tréfáit és vigasztalni próbált.
Nektek mit jelent Patak? Kérdeztem rekedten tőlük. Hallgatásuk többet mondott, mint azt szavakba lehetne önteni.

 Mindent. Fiatalságot, gyökeret, megerősödést és szeretetet.  Erkölcsöt és végre hitet. Otthont, játékot és millió hibát. Milliót. És mindig oltalmat. Szerelmet és barátokat, magányos szívemnek végre szerelmet és barátokat, kik miatt már tudtam sírni. Hisz e percben is sírok. Védelmet a világtól és kaput hozzá. Tudományt, elavultat és modernt, megkopottat és örökérvényűt. Végül pedig a tudatot, hogy ez sem tart örökké.
Ennyit szerettem volna megosztani veletek,
kedves Pataki Fák.

 Fiatal csemeték, virágzó hajtások és terebélyes bölcsességgel megáldott lombkoronák. Még itt ülök a Bodrog partján, s szólok hozzátok. Még nekem fütyül a vonat, nekünk gőzölög a kávé. Még én panaszkodom veletek az egészről, a részletekről, együtt kritizálunk nagy meggyőződéssel mindent, mi lehetséges.
Úgy éreztem, hogy barátaim megértették szavaimat és én is tudtam már, hogy ideje tovább állnom. Azonban már nem úgy, ahogy annak idején elhelyezkedtem a Bodrog part füves lankáján. Ezúttal már a tölgy bölcsességét megsejtve, a szil erejével felvértezve és a körte örökkön csodálkozó, gyermeki tisztaságával a szívemben indultam útnak.

 Mind elhagyjuk Patakot egyszer, de elménkben bármikor visszatérhetünk megnyugvást és örök biztonságot nyújtó karjai közé. Megpihenhetünk a félezer éves múlt szirmahullatlan öröksége alatt, s midőn testünk az őszbe hajol, életünk homokja lepereg, jusson eszünkbe e kis mese, melyet ezen emlékkel telt fiú minduntalan elrebeg.

Vége

Zempléni S.

Úgy hiszem, hogy 2010.május 26. bizonyos szempontból az 1100 éves kárpát-medencei történelmünk egy nagyra becsülendő és gyönyörű napja volt. A trianoni hiénák és szorgos dögkeselyűik által megcsonkított Magyar Haza testén 90 éve tátongó sebre gyógyító balzsam, a gyógyulásért és a seb behegedéséért tett első lépés 1944 óta. A kárpát-medencei Magyarság és a hozzá történelmileg kapcsolt részek számára ismét megadatott a lehetőség, hogy magyar állampolgárként lehessenek magyarok ezredéves hazájukban.
Azonban a 19. században elkezdődött nemzetiségi gyalázatosság és magyarellenesség legújabb, benes-dekrétum szintű szlovák válasz napja is volt május 26. A szlovák reakció és parlamentjének rögtön foganatosított intézkedései sértik mind a nemzetközi jog - elvben Szlovákia által is elismert - rendelkezéseit, (pl. 1997-es strasbourgi állampolgársági egyezményt), mind a szlovák alkotmányt és az összes szlovákiai magyar jogait és szabadságát. A rendkívüli ülésen megszavazott törvény értelmében az a szlovák állampolgár, aki önmaga kéri egy másik ország állampolgárságát az automatikusan elveszíti a szlovákot. Nem vonatkozik ez a házasság által megszerzett állampolgárságra.

Mi tehát a jelentősége 2010. május 26-ának?
Mit tehet a Felvidék magyarsága?

A mai nap magyar szempontból vizsgált jelentősége páratlan. Az a 344 képviselő, aki e történelmi pillanatban megszavazta az állampolgársági törvényt egy hihetetlen fontos döntést hozott meg. Megadta a lehetőséget, hogy magyar testvéreink magyar állampolgárok lehessenek a történelmi Magyarország területén. Mi, akik születésünktől fogva rendelkezünk ezzel a joggal talán nem is érezhetjük át igazán ennek súlyát. Ne feledjük, hogy nem csak a Felvidéken élő 520 500 honfitársainkról van szó. Hanem Erdély és Partium 1 540 000, Vajdaság 300 000, Kárpátalja 180 000, Őrvidék 7 000, Horvátország 17 000, Szlovénia 10 000 és a Kárpátokon túl élő Csángók 60 000 főjéről. Ez összesen 2.634.500 magyar embert jelent.
A kettős állampolgárság intézménye az a minimum, melyet már évtizedekkel korábban biztosítanunk kellett volna, mellyel 15 millió magyar embernek tartozott a magyar állam (a világ összmagyarságát 15 millió főre becsülik, az Egyesült Államokba és más országokba kivándorolt magyarokkal és leszármazottaikkal együtt). A legtermészetesebb jog ez, a nemzetközi egyezmények és - jog által biztosított identitásbeli szabadság, kisebbségvédelem érvényesülésének napja… Lehetett volna, amennyiben a szélsőséges, magyarellenes, történelemhamisító jelenlegi szlovák kormány nem kever ürömöt az örömbe.

A volt magyar fővárosban berendezkedett tót parlament a magyar törvény elfogadása után azonnal tárgyalni kezdett a válaszlépésről. Az embernek kicsit olyan érzése támad, mintha hadiállapot állna fenn a két ország között, és Fico a generális szerepében tetszelegve irányítani próbálná a megtépázott szlovák front ellentámadását. 
Mit is sérelmeznek a tótok?
Nos, elsősorban azért sértődtek meg és húzták fel nemesi orrukat, mert hiányolták Budapest tárgyalási szándékát, miszerint a magyar fél egyoldalúan alkotta meg és fogadta el a magyaroknak adandó állampolgárságot. Bár Hazánknak számtalan oka lenne a diplomáciai kapcsolatok felülvizsgálatára (lásd magyarellenes választási kampány, hazafias törvény, nyelvtörvény, a magyar iskolák tankönyveiben kizárólag a szlovák nevét tüntetik fel a településeknek stb. és trianont már meg sem merem említeni) számtalan alkalommal kinyilatkoztatásra került az új magyar kormány részéről, hogy amint megalakul az új szlovák kormány (Szlovákiában jövőhónapban választásokat tartanak) bármikor készek tárgyalni, egyeztetni.

Miért nem a jelenlegi kormánnyal tárgyalt a magyar fél?
Először is ez így nem igaz, számtalan tárgyalás és megbeszélés történt (Szécsényben többek között). Azonban hogy Budapestnek fenntartásai vannak a jelenlegi szlovák kormánnyal, nem is olyan különös, ha vetünk egy pillantást a volt szlovák államfő, Jan Slota (akit a kormányfő Fico lelkesen és átszellemülten védett minden fórumon) korábbi nyilatkozataira;

„… a magyar bírálókat annyira nem becsülöm, hogy leköpjem őket…”
„a magyarok rákos daganat a szlovák nemzet testén”
„a magyar iskoláknak (ti. Szlovákiában) el kell tűnniük”
„Szlovákia egyetlen négyzetcentiméterét sem adom át a rohadék magyaroknak”
„tankjainkba ugrunk és eltapossuk Budapestet”

Talán nem meglepő, hogy a végtelenségig azért mi sem engedünk, és nem tekintjük tárgyalófélnek a magának ilyen hangot megengedő tót vezetést.
A magyar Parlamentnek nem szabad a szlovák érdekek kiszolgálójává válni, nem szabad meghunyászkodnunk, megijednünk és felülnünk a provokációnak. Saját, magyar érdekünket kell szem előtt tartanunk, mert a „szövetségeseink” is így tesznek a mi rovásunkra. Szlovákiára nézve semmilyen veszélyforrást nem jelent, ha a magyarok magyar állampolgársággal is bírhatnak.  Ne tévesszük azonban össze a szlovák vezetést a szlovák néppel! Az egyoldalú média egyoldalú képet mutat a szlovák helyzetről, ezért minél hamarabb vegyük elejét a szlovák-ellenes cselekedeteknek és uszításoknak.

Sok helyen felmerült a kérdés, magyarok részéről is, sőt a jelenlegi szlovák államfő is ezt nyilatkozta, hogy milyen haszna lesz a magyaroknak, ha felveszik a kettős állampolgárságot. Milyen gazdasági előnyökkel járhat ez nekik?
Mindenek előtt azt kell mondjam, hogy a kérdés önmagában véve felháborító és elkeserítő. A törvény elsősorban nem azért készült, hogy gazdasági előnyökhöz juttassuk a felvidéki magyarokat és hiszem, hogy ezt ők sem így értékelik. El lehet azonban gondolkozni, hogy ha valaki azért akar csak magyar állampolgár lenni, mert így több pénzhez juthat, akkor az illető mennyire magyar érzelmű. Sajnos Magyarországot némely gazdasági tekintetben meghaladja Szlovákia (pl. euró), de véleményem szerint az a privilégium, hogy magyar állampolgár lehessek a történelmi magyar hazában sokak álma volt, miután a feje felől francia és angol „úriemberek” elhúzták a határt 90 éve. A magyar összetartozás érzését erősíti, a tudatot tartja fenn, hogy magyarok vagyunk, függetlenül más elnyomók akaratától. Szimbolikus jelentősége vitathatatlan.
Aki eddig is magyar volt, ezentúl is az marad, nem a törvény fogja megtartani magyarságát. Azonban az erőltetett szlovák asszimiláció ellen kitűnő fegyver lehet ez anyaországi részről. Nagy jelentőséggel bír Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Délvidék nehéz helyzetben lévő magyarsága számára, hisz így könnyebben tanulhatnak magyar iskolákban, felmerült a határon túli iskolákban tanuló magyaroknak biztosítandó diákigazolvány gondolata is. Magyar útlevelet kapnak, ez főleg a Vajdaság és Kárpátalja magyarjai számára nyitja meg az Uniós munkahelyeket (közel fél millió embert jelent). Jobban bekapcsolódhatnak az anyaország életébe, nem kerülnek hátrányos megkülönböztetésre Magyarországon és mindenekelőtt nem lesznek teljesen kiszolgáltatva más nemzetek akaratának, Hazánk védőszárnyai alá kerülnek ismét.

A Felvidék magyarsága számára az új helyzetben számos hátránya is származna viszont, ha élnének a felkínált lehetőséggel. Ugyanis ha valóban elveszítik szlovák állampolgárságukat, elveszítik szavazati jogukat, a szociális juttatásokat, kiszorulnak egyes munkahelyekről stb. Épp ezért minden lehetséges módon meg kell támadnunk a szlovák törvényt, amely kirekesztő, sérti az alapvető szabadságjogokat és egyértelműen magyarellenes. Nem szabad elítélnünk azokat a felvidéki magyarokat, akik a szlovák téboly miatt nem állnak olyan helyzetben, hogy felvehetnék a magyar állampolgárságot is.

A szavazati jogról.
Ma szavazati joggal bír minden 18 évet betöltött, magyar állampolgársággal és magyarországi lakcímmel rendelkező férfi és nő. Magyar és magyar között különbséget tenni nem szabad. Ez a legelső állampolgársági törvényben is kinyilatkoztatott; (1879. évi L törvény 1§ „A magyar korona összes országában az állampolgárság egy és ugyanaz”) A szocializmusban így szólt a törvény; (1957. évi V törvény 1§2 „Az állampolgárok között aszerint, hogy állampolgárságuk milyen jogcímen alapul, megkülönböztetést tenni nem lehet”)

Amennyiben egy kassai, székelyudvarhelyi, szabadkai magyar él a törvény adta lehetőséggel és kettős állampolgárrá válik, még nem jelenti azt, hogy 2014-ben szavazni is fog tudni, mert se Kassának, se Székelyudvarhelynek, se Szabadkának nincs országgyűlési képviselője a magyar Parlamentben. (a Jobbik részéről felmerült a lehetősége ennek). Azonban ha magyarországi lakcímet szerez, miért ne szavazhatna? Azért mert trinanonban ezt mondták nekünk? Azért mert a szocializmusban ez így volt rendjén és csendben kellett maradni, és amúgy sem volt rendes szavazás? Azért mert nem itt adózik? A többszázezer munkanélküli, a diákok, a nyugdíjasok, a külföldön dolgozók, a háztartásbeliek stb., szintén nem adóznak. Tőlük is vonjuk meg a szavazati jogot? Ez egy rendkívül összetett kérdés, és a választójogi törvény reformja fogja megadni a választ, de azt mindenek előtt tartsuk szem előtt, hogy magyar és magyar között különbséget tenni nem lehet!

Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy bár a tót vezetés igyekszik felfújni a dolgot, hogy elterelje saját gazdasági nehézségeiről és kisebbségi komplexusáról a figyelmet, a szlovák válasz nem végleges, és támadható. Sikerként kell elkönyvelnünk május 26-át, mely a nemzeti összetartozást, magyar-tudatot erősíti, mely a jelenlegi határok felett egyesíti a magyar embereket a Nagyhazában. Legyünk büszkék arra a hihetetlen teljesítményre, hogy 90 év után még mindig magyarok élnek a trianon által elszakított területeken. Dacára az erőszakos asszimilációs kísérleteknek, a magyarellenességnek, elnyomásnak és üldöztetésnek, még mindig itt vagyunk és itt élünk magyarként a Kárpát-medencénkben. Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, büszkén tűzzük ki a kokárdát a mellünkre, emlékezzünk a tragédiára és álljunk készen tenni a magyar jövőért!

Zempléni S.