Ekkorra, mint rendesen, már a konyhában kellene sertepertélnie és a reggelit készítenie, egy deci tej, egy kis kocka vaj és egy szelet turista. 
Ápolt, állami, korareggeli lelke a feldúltságtól összezavarva bökésre sarkalta hivatalnoki ujjait.
- Keljél már fel ugyan!
Semmi válasz, az asszony csak fekszik ott, mint egy fadarab, ő meg elkésik. Elkésik! Negyven év alatt egyszer sem érte akkora szégyen, hogy elkéssen a Hivatalból és ez a lusta, tohonya némber most elintézi neki.
- Na, megállj, asszony…
Minden bátorságát és lélekjelenlétét összeszedve rázni, cibálni kezdte a nőt, de annak csak tokája rebbent, szeme zárva maradt, szája kicsit nyitva volt.
Gondolkodóba esett hát Csontos hivatalnokúr ott a hitvesi ágy kies vidékén, mi van, ha ez a nő, ez a lomha, ha ez feldobta a talpát! Hamar közelebb hajolt hozzá és rémülten hőkölt hátra!
- Ne hülyéskedj, Gizus!
Nincs mese, ennek lőttek. Na de mi lesz így most a munkával? Ki fog reggelit készíteni? Na, hát ezt már nem bírhatta épp ésszel a meglepődött, elgondolkodott és hátrahőkölt Csontos hivatalnokúr. Így cserbenhagyni őt. És pontosan hétfőn, egy ilyen fontos napon, mikor a vasárnapi semmittevés és időpocsékolás után végre újra fel lehet venni a munkát! Most mi lesz így? Még ha el is megy dolgozni, ez estére megbüdösödik itt, aztán ki lehet dobni az ágyat is.

- Az isten áldjon meg, Gizus! – tett még egy elkeseredett kísérletet élettelen arája feltámasztására Csontos hivatalnokúr. Hiába.
Idegesen kiviharzott a szobából és a telefonhoz lépett. Dobogó szívvel és szégyennel telt hanggal életében először szabadnapot kért főnökétől:
- Természetesen Karcsikám, csak nem beteg lettél? Ez az új influenza az biztosan!
- Nem-nem kérlek, az asszony. Az nyomja itt nekem az ágyat. De holnapra kikúrálom én, aztán bepótolom a mai hiányt is.
- Ne fáradj Karcsikám, csak nyugodtan kúrálgasd az asszonyt, ráér még az a munka.
Dehogy ér rá, dehogy ér rá. Micsoda felelőtlen, trehány hozzáállás ez a főnök részéről. Ezért tart még mindig itt ez a Hivatal. Más települések hivatalai már új előtetőt és gyönyörű fehér bejárati lépcsősort is kaptak, míg náluk az a régi, tisztességtelen zöld linóleum málladozik a mai napig. 
Mitévő legyen ezután? Hívjon orvost? Ehhez már minek? Hívjon hullaszállítót, azt se tudja, hogy megy az. Hej, igencsak rájárt a rúd Csontos hivatalnokúrra azon a reggelen és a gyomra is egyre erőteljesebben követelte a magáét. Kinyitotta az ablakot, nehogy a tohonya szaga megülje az újonnan meszelt lakást. Ekkor fűszeres, kolbászos paprikás krumpli illata csapta meg iratszaghoz szokott görbe orrát. Gyomra sanyarú nyögéseket hallatott, szájában összefutott a nyál. Ezer éve nem evett már egy jó paprikás krumplit, friss kenyérrel és csemege uborkával. Amolyan igazai paraszti étel, ahogy annak idején a nagymamája csinálta falun. De hát az ő asszonya már nem főz, ez már nem csinál semmit.

Újból fellángolt szívében a harag és elhatározta, majd ő megmutatja, hogy nélküle is képes megélni, nélküle is olyan finom paprikás krumplit fog összerittyenteni, hogy még a hatodikról is lenéznek Csontos hivatalnok úrék lakásába repetázni.  
Hol is kezdje, merre menjen? Mindenekelőtt jobban teszi, ha felöltözik, túlságosan kihűtötte a lakást a buzgó szellőztetésben, és február lévén még pirosra csípte az ember orcáját a friss levegő. Kikotorta a szennyesből vasárnapi melegítőjét és visszaballagott a konyhába. Megkereste a Gizus szakácskönyvét, a régi barnát, nem az új laminált borítójút, amit Karácsonyra kaptak a kollégaúr feleségétől.
- No, kérem… pofonegyszerű ez, mint a szorzótábla eleje. Nem tudom, mit akadékoskodnak az asszonyok a főzés mindennapossága felett. – mormolta Csontos hivatalnokúr hétfői borostája alatt.
- Kell, kérem krumpli, megvan, kell még kolbász, megvan, pirospaprika… na, mi van, pirospaprika.
Bizony híres-neves a magyar édesnemes, ám Csontos hivatalnok úréknál nem akadt egy szem sem.  Összedőlni látszott minden előre vízionizált kép a gőzölgő, ínycsiklandozó paprikás krumpliról, hat emelet mordult fel bosszúsan ebben a pillanatban. Most már egészen rákészült, beleélte magát, már szinte beengedte a repetázókat, és erre tessék.
- Nyugalom Karcsikám, nyugalom.  Mit tenne az asszony? Mit tenne Gizus?

Szeme sarkából besandított a hitvesi ágyon elterülő testre, csak hogy ihletet merítsen felesége korábbi konyhai szolgálatteljesítésinek emlékét felidézve.
- Jól kifundáltad ezt előre, ugye Gizus!
Biztosan venné azt a csúf kínai kabátját és elszaladna az abc-be. Csakhogy Csontos hivatalnokúr legalább húsz éve nem járt abc-ben, sőt semmilyen boltban sem, a piacai kofáktól a gigamarketekig. Az a Gizus dolga volt.
Minden erejét összeszedve, lelkébe bátorságot erőltetve vette kabátját és nekiindult a város főutcájának. Egészen kis település volt az övék, mégis városnak hívták. Erre az időre már a legutolsó tanya is elnyerte a városi rangot a köztársasági elnök által évente ajándékozott címekkel. Azonban mivel valahogy mégis csak különbséget kellett tenni nagyváros és miniváros között, a Településügyi Minisztériumban ragyogó ötlete támadt egy kollégának. A városok hálózatát foglalja össze egy-egy főváros, hisz logikus. Hogy erre még nem gondoltak. Így lett Debrecen, Szeged újból főváros, de Miskolc, Veszprém és egyéb települések is fővárossá nőtték ki magukat hirtelen. Mondani sem kell a briliáns elmével megáldott kollégát rögtön Kossuth-díjjal tüntették ki. Az urbanizáció terén elért sikerekért még az Európai Unió is kitüntette hazánkat.

 Azonban történt egy kis hiba, egy elnézés, ugyanis senki sem gondolt bele igazán. Jó-jó, megvalósult a kiegyezés kora óta vágyott trialista, sőt már oktaista államszervezet, de azért Budapest, az csak Budapest. Hol marad így a kitüntető, megkülönböztető Fővárosi cím, amely mindig is kiemelte a vidéki posványságból a Duna Gyöngyét? Tették fel többen – teljes joggal- a kérdést. A kialakult kínos helyzetért a Kossuth-díjas településügyi miniszterúr azonnal bocsánatot kért és elhatárolódását fejezte ki a fennálló esettel kapcsolatban, felelőssé pedig titkárnőjét, A Melindát tette. Melinda másnap a fővárosért (ti. Bp.) érzett elkötelezettségére és erkölcsi okokra hivatkozva természetesen azonnal lemondott tisztségéről.
Na, de kanyarodjunk vissza pórul járt hősünkhöz, aki épp elszántan igyekszik a város főutcája felé, a hiányzó édesnemest beszerzendő. Átússza a februári latyaktengert, a délelőtti forgalommal és a siető nyugdíjasok hadseregével vív vérre menő csatát. De merre van az ABC? Az istenért, Gizus…

Csontos hivatalnokúr kezdeti lendületét a bábeli zűrzavar törte derékba, ami az üzletek cégéreit illeti. Sosem tanult meg angolul, még csak nem is törte a németet, Ázsia krikszkrakszait pedig még véletlenül se. Számára a „fashion” , „store” , „ópen és klózd” szavak épp úgy értelmezhetetlenek voltak, mint ez az egész mai nap. Már-már kezdte teljesen elveszíteni a reményt, mikor egy kirakatban megpillantott egy rúd kolbászt, melyből csalhatatlan logikájában bízva azonnal kikövetkeztette, hogy ez csak egy csemegeüzlet lehetett. Betért hát az üzletbe és lényegre törően a pénztárhoz csörtetett.
- Kezicsókolom, én egy csomag pirospaprikát keresnék, csókolom.
- Hátsó sor. – szólt foghegyről a pénztáros kisasszony, fel sem pillantva a leizzadt, sáros melegítőjű Csontos hivatalnokúrra.
Az pedig az utasításokat pontosan, szóról szóra követve vette útját a fentnevezett Hátsó Sor irányába. Nagy bánatára azonban a pénztáros kisasszony nem jól igazította útba, tudniillik itt csak paradicsomok és TV-paprikák sorakoztak. Egyébként is mind felé LÉDIG volt írva, Csontos hivatalnokúrnak azonban fogalma sem volt róla, mit jelenthet ez a fura megnevezés, vagy milyen eddig számára ismeretlen okból kellett átnevezni a TV-paprikát lédignek.

- Elnézést, kérem, kezicsókolom…- próbálkozott még egyszer a félreértett hivatalnok. – Én tulajdonképpen édesnemest szerettem volna, nem pedig TV…
- Mit tetszik, bácsi? Édességet? –kérdezte meghökkenve a pénztáros kisasszony. Három diplomája volt már négy különböző főiskoláról, de ilyen badarságot, mint édesnemes, még életében nem hallott.
- Tetszik tudni, pirospaprikát, ami a gulyásba, meg a paprikás krumpliba kell. Az adja a szép színét, kezicsókolom.
- Ja, téglaporosat? Azt már nem lehet. Nem tetszett hallani, hogy betiltották, mert rákkeltő, és sérti is a környező országok népeinek emberi jogait, hogy Magyarország kisajátította magának ezt a fűszert?
- Hogy tetszik ezt érteni? Hát minek kéne a tótoknak Erős Pista? 
- Nem szégyelli magát? Na, gyorsan kotródjon innen, maga…
Csontos hivatalnokúr teljesen összezavartan, ijedten és nem csekély szégyenérzéssel telve rontott ki az utcára az üzletből. Fogalma sem volt, hogy mivel bánthatta meg a pénztáros kisasszonyt és elképzelni sem tudta, hogy az miről hadovált neki az előbb.

Hiába járta végig a főutca, sőt még két mellékutca összes boltját, mindenhol hasonló eredménytelenséggel járt. Úgy tűnt, a pirospaprika valóban lekerült a polcokról. Csontos hivatalnokúr azonban még nem tudta, hogy egy hosszú ideje elkezdődött és a vége felé járó folyamat eredményének az áldozatává vált vízionizált paprikás krumplija. Azon, hogy a Hortobágyi szürke marhát őshonos olasz állatnak jegyeztették be a taljánok, már senki sem háborodott fel. Az utolsó szántóföld búzátlanítása után a mezőgazdaság ellen vívott harcot eredményesnek és befejezettnek nyilvánították hazánkban. Ezért az Európai Unió újabb dicséretben részesítette hazánkat és az összes fővárosunk és majdnem valamennyi városunk főutcáját sétálóutcává alakították át jutalmul. Természetesen uniós támogatásból. Ezzel munkát is biztosítani kívántak a korábban mezőgazdaságból élő családoknak. A férfiak díszköveket raktak és a kubikolásnál segítettek, a nők neon zöld egyenruhában ápolták a virágokat, a gyermekek pedig a neon zöld egyenruhagyárban vállalhattak diákmunkát. Iskolába úgyis csak fakultatív módon kellett járni, hogy a gyermekek személyiségének kialakulását semmi se befolyásolja.

A program olyannyira népszerűvé vált, hogy Magyarországon a pénztáros és a kommunikációs-marketing menedzser asszisztens munkakörök után a közmunka menedzserek és asszisztensek lettek a leginkább foglalkoztatott munkavállalók. Az élelmiszerek is jóval egészségesebbek, finomabbak és olcsóbbak lettek, hisz nem kellett az örökké elégedetlenkedő magyar gazdáktól megvásárolni a zöldséget, hanem kényelmesen be lehetett szerezni azokat szerencsésebb földrajzi és mezőgazdasági adottságokkal megáldott országoktól, mint Szlovákia, Kína vagy Pakisztán. Már az iskolás gyermekekkel is megtaníttatták, hogy az előző korok történelem és földrajz tanításainak hazugságvilágával ellentétben, Magyarországon sosem volt mezőgazdasági termelés, hiszen a törökök képtelenek lettek volna berendezkedni az ország középső vidékein 150 évre, mert nem fértek volna el a búzamezőktől és az Itáliából ideterelt szürke marháktól.
Csontos hivatalnokúrnak azonban fogalma sem volt erről az egészről, ő csak annyit tudott, hogy régen volt paprikás krumpli, most meg képtelenség elkészíteni. Nincs mese, gondolta, fel kell utazni a fővárosba és ott kell tüzetesen utánajárni a kialakult kellemetlen helyzetnek.
Autója nem lévén, Csontos hivatalnokúr úgy határozott, hogy tömegközlekedéssel éri el frissen kitűzött úti célját.

A buszoktól valamiért mindig is viszolygott, ezért a jól kiépített és óramű pontossággal közlekedő vasutat választotta. Csontos hivatalnokúr azonban az abc-látogatások gyakoriságával megegyező időközönként közlekedett vonattal, így nem kifejezetten magabiztosan fáradt a jegykiadó kisasszonyhoz az állomáson. Miután megváltotta nemdohányzó, másodosztályú, menettérti menetjegyét, csak a pontosság kedvéért, tüzetesen áttanulmányozta azt. Azonban bárhogy is kereste, a MÁV feliratot sehogy sem találta meg rajta. Csontos hivatalnokúr a negyvenévi szorgalmas, ügybuzgó hivatali munkássága alatt szinte külön világban élt és a híreket, melyek csak megzavarják a munkára való koncentrálásban, teljesen kizárta életéből. Ezért a Magyar Állami Vasutak sorsában bekövetkezett változásokról sem értesült. A privatizáció kiteljesedésének időszakában az eredményesebb, gazdaságosabb és korszerűbb vasúti szállítás érdekében természetesen a MÁV-ot is privatizálták, a legmegfelelőbb és legkifizetődőbb pályázók részére. Az ország és legelsősorban az utasok szempontjából kiemelkedően előnyös üzlet lebonyolításáról szóló dokumentumokat, azok túlzott előnyössége miatt, 90 évre titkosították. Az utasok mindebből csak a korábbi MÁV feliratok M betűinek eltávolítását vették észre. Helyükre a PÁV- Privatizált Állami Vasutak, majd EPÁV – Előnyösen Privatizált Állami Vasutak jelzések kerültek.

 Azonban egy, a titkosításon dolgozó szakmunkatárs titkosított szakmunkákat szivárogtatott ki a privatizációval kapcsolatban, és a közvélemény már nem volt teljesen biztos annak előnyösségében. Az EPÁV vezetősége minden vádpontot tagadott később, de az utasok véleményének méltányolása jeléül, és a közben elvégzett felújítási munkákra a figyelmet felhívandó PÚZÓ-V – Privatizált, Újonnan Zökkenőmentessé-tett, Óránként-közlekedő Vasutak lett a neve. A PÚZÓ vonatok valóban szebbek, tágasabbak és rendszeresebbek voltak már, mint elődeik. Egyes gyomorbántalmakkal és szélproblémákkal küzdő utasok és vonatra várakozók személyi jogait azonban sértette a mozaikszó másodlagos jelentése, ezért sok huzavona és szakszervezeti sztrájk után megállapodtak, hogy a V – vasút- betű kivételével valamennyi betűt eltávolítják. Így kerülhetett Csontos hivatalnokúr menetjegyére mindössze egy árva V betű végül.