Tegnap vasárnap volt. Tegnap az enyhült időjárás fülünkbe súgta a tavasz nevét végre. Tegnap Károlyi szobránál összegyűltek Dániel Péter cimborái, hogy megünnepeljék Budapest felszabadulásának 66-ik évfordulóját. Tegnap ismét történelemhamisítottak a vörösök.
Mielőtt végigolvasná a cikket, feleljen, kérem erre a kérdésre önmagában mindenki;
Képzeljünk el egy bitófát. Erős kötél lóg alá hurokkal a végén, a hurokban egy ártatlan, meggyötört, becsapott és megsebzett női fej. Lába alatt ott áll még a szék, de csak percek kérdése, hogy kirúgják alóla és végkeservében kilehelje lelkét. És ekkor jön egy katona, lelövi a széket kirúgni készülő őrt és levágja a nő feje körül lévő kötelet. Azonban még abban a másodpercben ráhurkol egy acélsodronyt és ő áll a szék mellé, lábát rúgásra emelve.
Kiszabadította a katona a nőt a halál árnyékából, vagy csak kicserélődött a hóhér?
Budapestet a szovjet és román katonák felszabadították a náci megszállás alól. Ez tény.
Azonban még abban a szent másodpercben, mikor az elkeseredett kitörési kísérletben az a pár száz megmaradt katona- német és magyar; és nem náci és magyar, vagy náci és nyilas; hanem német és magyar- katona kijutott a szovjet ostromgyűrűből, abban a másodpercben Budapest szovjet megszállás alá került. Átmenetileg.
Átmenetileg 1991. június 19-éig itt maradtak.
Bárhogy is csűrik csavarják, nyáladzva, kéjtől izzóan harsogják, hogy a dicső szovjet katona a fasiszta hordák ellen adta életét, hogy minket, bűnös magyar népet felszabadítson, ez hazugság. Mert a szovjet katona levágta a Magyarország nyaka köré tekert náci bitó kötelét igen. Csak közben negyedmilliószor megerőszakolta a nőt, negyedmilliószor elvitte Szibériába a férfit, hogy utána tankokkal csavarja nyaka köré az új hurkot.
A dicső, felszabadító szovjet Vörös Hadsereg emlékére…
óh, igen, vörös volt az a hadsereg, több millió ártatlan civil életétől vöröslött, meggyalázott nőktől, lemészárolt férfiaktól, elevenen felgyújtott gyermekektől.
És zengett az internacionálé.
A Budapest elfoglalásáért indított hadművelet 108 napig, a tényleges ostrom 102 napig tartott, ebből 52 napot Budapest védői teljes bekerítésben harcoltak végig. A szovjetek elképesztő veszteségek árán tudták bevenni Budapestet, mintegy háromszázezer katona halt meg, tűnt el vagy sebesült meg az ostrom 102 napja alatt. A magyar–német katonai veszteség – beleértve a hadifoglyokat is – százezer főt tett ki. A szovjetek öt városostromban (Budapest, Sztálingrád, Moszkva, Berlin, Bécs) több mint 1,7 millió katonát, 24 ezer harckocsit és 2700 repülőt veszítettek – az akkori katonai vezetésnek semmi sem volt drága.
Nagy számok. Természetesen elképzelni nem lehet, mit jelent 1,7 millió holttest. Ma ennyien laknak Budapesten.
Sokan közülük akkor láttak várost először, mikor Budapest alá értek. Eldobták a fejszét Urál-vidéki kunyhóik melletti erdő szélén, kaptak egy puskát és egy marék töltényt, és vitték őket messze-messze Nyugatnak. Közben feltüzelték őket. Ők az ellenség, ők a fasiszták, ők nem emberek. Öljetek meg mindenkit és akkor hazamehettek.
És ők öltek. Vodkagőzös, véres éjszakák voltak azok. Nő sikolyok, kéjtől és vérszomjtól izzó szovjet tekintetek. Majd a vörös csend.
„A Vörös Hadsereg katonái tisztjeik támogatásával és aktív részvételével tömeggyilkosságok százait követték el és szadista módon kínozták meg a fogságba esett ellenséges katonákat, az útjukba került polgári lakosságot és válogatott módszerekkel irtották a német származású vagy német nevű gyermekeket, lányokat, asszonyokat és idős embereket. (Magyarországon a "antifasisztáknak" nevezett tömeggyilkosok is ugyanezt elkövették. Cserébe magas nyugdíjakat kapnak a mai napig.
A holttesteket brutálisan megcsonkították, a nőket korhatár nélkül megerőszakolták, a férfiak orrát, fülét, nemi szervét levágták, a nők melleit olyan módon vágták le, hogy a fehér bordák a holttest teljes hosszában kilátszottak, a nemi szervüket is kivágták és a szájukba tömték.
Hadsereg katonái összeszedték a férfiakat, fiatal fiúktól kezdve az aggastyánokig, kikötözték őket, levágták a nemi szervüket és a csajkákhoz rendszeresített evőkanállal vájták ki az élő emberek szemét... a nőket megerőszakolták, utána leöntötték őket kerozinnal és mindet meggyújtották."
"A szovjet katonák megerőszakoltak minden 5 (öt) és 80 év közötti kislányt, asszonyt és nőt..... csak Berlinben 95 ezer és 130 ezer közé tehető a megerőszakolás közben szerzett fizikai sérülésekkel kórházba szállított nők száma, közülük több mint 10 ezren elvéreztek vagy más módon belehaltak a sérüléseikbe, sok ezren öngyilkosok lettek, sok nő a szülési fájdalmak indulásakor vetett véget életének..... összesített számot nehéz megállapítani, mert sokukat többször, több napon át és többen kínoztak, de tényként állapíthatjuk meg, hogy Németországban 2 millió felett volt a megerőszakolt nők száma...... különösen állati módon viselkedtek az orosz katonák Ausztriában, Poroszországban, Pomerániában és Sziléziában.... kevésbé ismert tény, hogy az auschwitzi tábort felszabadító szovjet katonák 1945 februárjában csoportosan megerőszakolták a kopasz, csontig lesoványodott lengyel, orosz, belorusz és ukrán fogolynőket is..... 1945 és 1948 között évente 2 millió abortuszt végeztek el az orosz megszállás alá került Kelet-Németországban és sok kisgyermeket egy vagy két éves korában éjjel fojtott meg a szülő anyja"
"Egy nagy dunántúli gazdaságban 300 hízó volt.... a felszabadítók géppuskával valamennyit lelőtték, majd a lakosságot a raktárba terelték, hogy szórják ki a búzát az udvarra. Leöntik benzinnel, felgyújtják. Röhögnek részeg állatiassággal, mialatt a felszabadított nép lőtávolból siratja kenyerét."
"Vác többször cserélt gazdát a heves harcokban. Amikor a német-magyar ellentámadás visszadobta az oroszokat, 3 nagy teherautó szállította be Budapestre a Szt. János kórházba a megbecstelenített nőket. Külön osztályon kellett őket kezelni, bordáik összetörve, fogaik kiverve, a gyermeklányok életre szóló testi roncsolás nyomaival."
Folytassuk? Minek. Egyesek ráfogják majd, hogy kitaláció az egész. Ferdítés, nem is úgy volt. Mások majd azzal védekeznek, hogy de hát a nácik is ezt csinálták. Az áldozatok pedig már semmit nem mondanak. 66 éve nem mondanak semmit.
„Tömeges kivégzések is előfordultak. A fogaskerekű vasút töltésén tucatszám feküdtek a feltartott kezű német hullák, de nem járt jobban a Perbál mellett magát megadó háromszáz SS-katona sem, akiket néhány órával később kivégeztek. A hátrahagyott sebesülteket több esetben harckocsival taposták el, de előfordult az is, hogy a járóképtelen sebesülteket benzinnel lelocsolták és elégették. Kevesen tudják, de a kitörés áldozatai közül sokan ma is ott nyugszanak, ahol 65 éve elestek. A Rózsadombon például az építkezéseken és földmunkákon, számos helyen a mai napig kerülnek elő emberi maradványok.”
Sztálin elégedetlen volt. Lassú az előrehaladás, miért nincs már győzelem. Hitler is dühöngött, miért nem harcolnak tovább a magyarok. Mi lesz így Béccsel? Ki törődött már a magyar lakossággal…
Budapest, a Duna gyöngye. Felemésztette az emberi barbárság lángja. Amerikai gyújtóbombák, német robbanószerek, szovjet katyusák. Égett a főváros, égett benne minden élő. Ami nem vált hamuvá azt előbb a nácik, majd a szovjetek vitték el. Náluk van ma is jó része. Berontottak a várba, a kincseket felmarkolták, a bútorokat szétverték, a festmények egy részét elvitték, a másikat felégették. Majd jöttek a múzeumok. Évezredes emlékek emésztődtek el.
Így szabadult fel a főváros a ’44 Karácsonya és ’45 februárja közötti ostrom után. A hős felszabadítók emlékének a Szabadság téren áll emlékműve. Ez így marad, úgy látszik, bármilyen oldali kormány van hatalmon. Nehogy megbántsuk az oroszok érzéseit. Dániel Péter pedig jövőre is szervez majd egy megemlékezést, a 67-ik évforduló alkalmából.
Zempléni S.
