Alapvetően nem hiszek az időpontokhoz kötött világvége elméletek hitelességében. Egyrészt azért nem, mert a Siralomvölgyben leélt húsz-huszonegy évem alatt körülbelül hat világvégét éltem túl, másrészt az általunk használt időszámítás köztudottan hibás (és akkor még az állítólag elcsalt Charlemagne-i 300 éves csúsztatásról nem is beszéltünk).
Mégis hajlok a következő, 2012-es Armageddon elkövetkezését elhinni. Szigorúan a sok-sok évszázadon át dicsőített Nyugati Civilizációra vonatkozóan, teszem hozzá!
Az Öreg Kontinens lassan szenilissé aszalódik össze, társadalma vénül, fiatalsága- generációm- süllyed és elveszni látszik a hedonizmus leszívó mocsarában. A keresztény értékeket már levetette, a család, mint a társadalom alapegysége az utolsókat rúgja végküzdelmében, minden viszonylagossá és végső soron feleslegessé válik.
De ezt tudjuk. Olvassuk, sokan ismételjük is, fejünkre olvassák. Mégse történik semmi. Süllyedünk. Romlunk. Akaratlanul is a Római Birodalom hanyatlása jut eszembe ilyenkor.
Elég lehangolt állapotban vagyok most, így sok általánosítással és demagógiával teletűzdelt írás kerekedne ki ebből az egészből, ha nem figyelnék oda. Kiakadtam.
A következő hírekkel találkoztam az elmúlt két hét során, párat lejegyeztem közülük, gondolván, hogy jó alapanyagok lesznek egy új blogbejegyzéshez. Mostanra már majdnem féloldalnyi, tőszavas jegyzet gyűlt össze. Ezekből osztanék meg párat, ha megengedik;
- „Sir Elton John és párja, David Furnish örökbefogadott egy kisfiút. Elton, saját bevallása szerint imádja a használt pelenka ’illatát’”.
- Az Egyesült Államokban betiltották a hivatalos okmányokban eddig szereplő anyja neve, apja neve, megnevezést, helyette a Szülő 1, Szülő 2 megszólítás alkalmazandó. Tekintettel arra, hogy leszbikus, homoszexuális és transzszexuális pároknál az egyik félre nézve sértő, hogy az általa nem képviselt nem megnevezése után köteles nevét beírni.
- Svéd feministák új célt tűztek ki zászlajukra. Követelik, hogy nők is használhassanak férfineveket, felháborító ugyanis, hogy a svéd (és természetesen angol, és egyéb) eredetű nevek fele férfinév, mert a férfiak kisajátították azokat maguknak. (Javaslom nálunk is vezessük ezt be, Béla nevű barátnőm még nem volt, és ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy leendő kisfiamat Anasztáziának nevezhessem).
- Az Európai Unió 2011-re naptárakat készített az unió 10-11-ik osztályos középiskolásai számára, 3 millió példányban. A Naptárban a világ összes fő vallásának ünnepeit feltüntették (lásd hindu, buddhista, zsidó, muzulmán). A Naptárból csupán egyetlen, Európa számára lényegtelen vallás ünnepei maradtak ki, a Kereszténységé. De hát mi köze van Európának a kereszténységhez…
- És egy újabb gyöngyszem, a nevében Nagy, erkölcsi értelmében egyre parányibb Britanniából. Tavaly nyáron a Facebook lett tananyag, idén kötelezővé tették, a homo-, bi-, és transzszexuálisak és leszbikusok magasztalását beépíteni a tananyagba. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy például matematika órán a százalékszámítás során a homoszexuálisok társadalmon belüli számának példájával kell a százalékszámítást megtanítani. Történelem órán pedig a leszbikus szervezetek által elért sikereket kell magasztalni. Irodalom órán az egyes írók, költők másságát ki kell hangsúlyozni. És így tovább …
Lehetne még folytatni a felsorolást, de azt hiszem, érezzük a probléma súlyát. Most kezdjem el pontról pontra kielemezni, hogy miért életveszélyes és tragikus ez ránk nézve? Írjam le, hogy milyen erkölcsi, szellemi és önazonossági válságba süllyedtünk? Minek…
Az emberek egy része nem értené, aki képes lenne felfogni, annak a felét nem érdekelné, akit érdekelne és fel is fogná, az meg természetesen nincs olyan pozícióban, hogy változtasson ezen. El fogunk bukni. Dublinban már írmagja sem maradt az ír magnak, és így jár minden nagyváros. A fehér ember visszakényszerül a faluba. De az meg szétverték. Felszámolták és lenézték. Európa arab lesz, Amerika spanyol, a fehér, keresztény, európai embert meg múzeumban fogják mutogatni. A mi múzeumainkban.
Ők viszont erősek. Ők szaporodnak, nekik a család szent, Isten(Allah) megkérdőjelezhetetlen, az összetartás magától értetődő. Őket nem lehet műmárvány bevásárló központok üvegkirakataival és ózdi senkiházik rap zenéjével mesterségesen elhülyíteni. Meg lehet próbálni persze.
Meg is próbálták. Eredmény; írd be a keresőbe, hogy Egyiptom 2011.
Brüsszel belvárosában egy katolikus templomból – a hívők hiányára hivatkozva – nyilvános vizeldét csináltak. Az Európai Unió fővárosában, Katolikus templomból WC. Remélem a wc ajtóra nem Urak és Hölgyek, hanem Egyes Nemű és Kettes Nemű feliratot raknak ki.
Remélem átírják majd József Attilát is, ahogy a szólásszabadság fellegvárában, a Nagy Egyesült Amerikai Nagyon Szabad Államokban, 2011-ben kicenzúrázzák a nigger szót a Tom Sawyer-ből.
Már egy hete csak a Szülő 1-re
gondolok mindig, meg-megállva…
Európa el fog veszni. És meg fogja érdemelni.
Zempléni S.