„ Hangok. A tavaszi szélben elfoszlott, az őszi alkonyon újraéledt hangok. Nem tudom, honnan jöttek, talán a vér mélységeiből. Felzsonganak, mint a tengerbe süllyedt város harangjai".
Herczeg Ferenc
1863. Szeptember 22-én született, a Temes vármegyében található Verseczen (a várost elcsatolták hazánktól, ma a Vajdaságban van). A várost főként szorgalmas svábok lakták, akik szőlőtermesztéssel és mezőgazdasággal foglalkoztak, kereskedők, iparosok voltak. Herczeg Ferenc családja jómódú, sváb polgárcsalád volt. Édesapja, Franz Joseph Herczog patikus volt.
„Édesapám gyógyszerész volt... a verseczi patikáknak nagy forgalmuk volt, akkoriban kezdték csak szárítani a mocsarakat, és sok volt a malária..."
Később eladta a jól jövedelmező patikát és politikai színtérre lépett, polgármester lett. Gyermekeit jómódban, de szigorral nevelte.
„A szülőházam a Templom utcában állott. Nagyon régi, kedves házacska volt... Három gyermek közül én voltam a legkisebbik. Testvérbátyám másfél évvel idősebb... Gyermekkorunkban nem fértünk meg egymással... A nővérem (viszont)... engem nagyon szeretett."
Gyermekkora felhőtlenül, családi békességben telt el. Pajtásaival rengeteget játszottak a verseczi utcákon, ekkor még német nyelven beszélgettek, daloltak és disputáltak az élet komoly dolgairól. „Azoknál az időknél, verőfényesebbet gyermek meg nem élhet... Az atyafiság akkor élte gyöngyéletét. Mindenki egészséges volt, vagyonilag jól bírták magukat, az atyafiak ennélfogva szerették egymást..."
Édesapja, hogy magyar szóra bírja, a verseczi német iskolából Fehértemplomba, Temesvárra, majd Szegedre küldi iskolába. A művelt, polgári németség ugyanis az 1867-es Kiegyezést követően a magyarsághoz kívánt asszimilálódni. Herczeg Ferenc édesapja ugyanis vallotta, hogy „... a magyar a világ legéletrevalóbb nemzete!"
Mire leérettségizett, kitűnően elsajátította és mívelte hazája, a magyarság nyelvét.
Diákévei alatt feltámadt újságírói ösztöne, és Kobold címmel hetilapot indított. „ A Kobold annyi példányban jelent meg, ahány előfizetője jelentkezett, a legnagyobb kiadása nyolc-tíz lappéldány volt, ami nekem több volt, mint a Daily Mail szerkesztőjének a maga kétmillió példánya, mert minden számot saját kezűleg kellett megírnom, rajzolnom és kihordanom"
Érettségi után a budapesti egyetemen jogot hallgat. Budapesten, Verseczen ügyvédjelöltként működik. Ifjú korában egy rossz kimenetelű lovagiassági ügybe keveredett. Egy nyári mulatság során összeszólalkozott egy katonatiszttel, ugyanis a tiszt nyilvánosan megszégyenített egy hölgyet a társaságban. Herczeg felkérte a tiszturat, hogy távozzon a mulatságról, ám az erre nem mutatott hajlandóságot. A dolog odáig fajult, hogy párbajra került sor. Bár a tiszt igen jó kardvívó hírében állott, mégis vesztesen került ki a küzdelemből, melyért életével felelt. Herczeget végül 4 hónap börtönbüntetésre ítélték. Vácott ülte le a fogság idejét, ahol megírta a Fenn és Lenn című első regényét. A mű a Singer és Wolfner kiadó pályázatán első helyezést ért el. A kiadó ezután sorra adta ki Herczeg műveit, akinek népszerűsége egyre növekedni kezdett.
„Regényemről az első mértékadó bírálatot a régi Korona Kávéházban hallottam... Én... egyedül olvasgattam a Korona ablakfülkéjében, mikor a saját nevem ütötte meg a fülemet;
- Olvastad annak a Herczeg Ferencnek a regényét?
- Ki az a Herczeg Ferenc? - kérdezte mogorván a kövér úr.
- Új ember. Egy Fenn és alant (így!) című regénye jelent meg Wolfneréknál.
- És milyen?
- Na...
- Ha csak „na", akkor minek olvassam?
- Mert igazi elbeszélő... üzentem Wolfnernek, hogy beszélni szeretnék azzal az emberrel. Tud írni...
Most már tudtam hogy író leszek, nem takarékpénztári ügyész, ezen semmiféle emberi hatalom nem tud többé változtatni."
A konzervatív, nemzeti érzelmű Rákosi Jenő Budapesti Hírlapjánál kezdett újságíróként dolgozni. 1894 első vasárnapján Singer és Wolfner kiadásában megindult az Új Idők című hetenként megjelenő irodalmi folyóirat. Főszerkesztője egészen 1944-ig (50 évig!) Herczeg Ferenc volt. Kezdetben a segédszerkesztő Gárdonyi Géza, majd Beöthy László, Kálnoki Izidor, Tábori Róbert voltak. Az első szám Mikszáth regényével indult, a Szent Péter esernyőjével. „amely körülhordozta nevét a földgömbön... közismert dolog, hogy mikor Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke, Budapesten járt, senkire sem volt kíváncsi, csak ennek a regénynek a szerzőjére."
Az Új Idők sikeréhez számtalan híres és tehetséges író, költő járult hozzá; Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Molnár Ferenc, Váradi Antal, Csathó Kálmán, Surányi Miklós, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső, Ady Endre stb.
Herczeg, mint főszerkesztő nem tűrte meg az irodalmat megosztó politikát az újságjában. Pártállástól és világnézettől függetlenül bárki bekerülhetett az újságba. Egyetlen kritériumnak kellet megfelelni; tehetségesnek kellett lenni. Így fordulhatott elő például, hogy a baloldali, zsidó származású Radnóti Miklós, vagy a lázadó Ady is szerepelhetett műveivel az Új Időkben. Még ha ez Ignotus Pálnak nem is volt tetszésére, akkor is.
Ez szöges ellentétben áll az 1908-ban megjelent Nyugat című újsággal. A Nyugat csak a saját köreit szerepeltette, csupán saját, dekadens, hagyományt nem tisztelő íróit, költőit publikálta. Megosztotta az irodalmat. Jelentőségét az 1949 utáni irodalomtanításban erősen túlhangsúlyozzák. A Nyugat sohasem volt országos hírű, az irodalmat jelentősen befolyásoló folyóirat. 300-400 előfizetőjével, melyek nagy része Budapesten lakott, nem is gyakorolhatott akkora hatást az irodalomra, mint ahogy azt több nemzedéknek tévesen tanították a kommunista hatalomátvétel és a szovjet megszállás óta.
Az Új Idők jelentősége azonban vitathatatlan. 40ezer olvasójával, 10ezer állandó előfizetőjével a legtekintélyesebb irodalmi munka mind a dualizmusban, mind a Horthy-korszakban. Bevételeiből még arra is futotta, hogy előfizetői részére egy ingyenes, 24 kötetből álló lexikonsorozatot is ajándékozzon. Az újság 1949-ben a proletárdiktatúra során befejezte működését.
Herczeg 1891-ben a Petőfi Társaság (1904 és 1920 között elnöke), 1893-ban a Kisfaludy Társaság, 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia (1920-ban másodelnöke) tagja lett. A Petőfi-ház létrejöttének tevékeny résztvevője. 1896-tól országgyűlési képviselő. 1925-ben Az élet kapuja című művéért Nobel-díjra jelölték.
Szabadidejében gyakran tett hajókirándulásokat az Adria szigetei körül, Hajnal nevű vitorlásán. Beutazza Európát, London, Párizs, Konstantinápoly, Velence, Bécs, Athén stb.
A Nagy Háború borzalmai után megszenvedte a Tanácsköztársaság embertelenségét. Személyes tapasztalatait a regény fantáziavilágával vegyítve az Északi fény című művében vetette papírra.
A Horthy-korban népszerűsége töretlen, irodalmi befolyása jelentős, művészete teljesen kiforr. Bár egyes körök és nézetek támadják, és különféle vádakkal illetik - többek között előszeretettel aggatják rá az antiszemita bélyeget, Herczeg ezt a tizenkilencedik századi úri eleganciával hárítja el. A vád persze hamis volt. Ezt nem csak saját maga fejti ki Emlékiratiban, de óvni igyekezett zsidó származású kiadóit, sőt 1943-ban aláírta Radnóti Miklós kérvényét, mikor a költő a munkaszolgálat alóli felmentésért folyamodott.
A 30-as évek Németországában uralkodó nemzetiszocializmust elítéli és megveti. Természetesen nemzetünk jogtalan megcsonkítását nem fogadja el; a Magyar Revíziós Liga megalakulásakor, 1927-ben, őt választotta elnökévé. Fontos külföldi kapcsolatok létesítésében és kimélyítésében is jelentős része van s újabban fokozott közírói tevékenységbe is kezdett. Horthy Miklós Magyarország kormányzója, 1927-ben a Felsőház tagjává nevezte ki, 1930-ban a Corvin lánccal, 1933-ban az I. osztályú érdemkereszttel tüntette ki, 1936-ban magy. kir. titkos tanácsos lett. Budapest székesfőváros 1933-ban díszpolgárrá választotta. Színművei közül különösen a Gyurkovics lányok, a Bizánc, a Tilla, a Kék róka stb. bejárták az egész világot. Művei megjelentek cseh, dán, finn, francia, holland, lengyel, német, olasz, spanyol, svéd, szerb, horvát nyelven. A róla szóló irodalomból megemlítendők Horváth János, Rubinyi Mózes és Surányi Miklós tanulmányai. Ekkor írja meg visszaemlékezéseit, Várhegy(1933), A gótikus ház(1939), és a csak a Kádár-korszak után megjelentetett Hűvösvölgy(1993). E zárókötet a Herczeg Ferenc villájába behatoló első szovjet katona megjelenésével ér véget;
„Ázsia eljött Budapestre... Világos, hogy a mai napon összeomlott az egész világ, melyben én immár hosszúra nyúló életemet eltöltöttem. Kezdődik egy új élet. A régi országot a nemzet rossz tulajdonságai buktatták meg, az újat csak a magyarság jó tulajdonságai építhetik fel.
De ebben az építkezésben én már nem veszek részt. Én eljutottam minden munkám és minden állomásom végére. És eljutottam Emlékezéseim végére."
S nagyjából ezzel a szimbolikus aktussal zárult le az író pályafutása, nyilvános élete is. Az 1945 utáni szovjet megszállás, de még inkább az 1948as kommunista hatalomátvétel után teljesen elhallgattatták. Herczeg akkor már nagyon öreg, és saját bevallása szerint már semmit nem ért a világból. Ez nem csoda, gondoljuk végig az általa átélt eseményeket: A Kiegyezés előtt született Dél-Magyarország svábok lakta kisvárosában, hosszú éveket élt az Osztrák-Magyar Monarchiában, Első Világháború, Őszirózsás forradalom, Tanácsköztársaság, Trianon gyalázata, Horthy-korszak, Második Világháború, náci megszállás és nyilas uralom, szovjet megszállás, proletárdiktatúra, Rákosi rendszer. 1950 és 1953 között kitelepítik a Hortobágyra, ahonnan csak Sztálin 1953-as halála után engedik szabadon. Nem sokkal később 1954. február 5-én örök nyugalomra tért. Külföldi jogdíjakból vásárolt bérháza odalett, tisztségei megszűntek, az irodalmi orgánumokból eltűntették. Életművét, alkotásait indexre tették, elhallgatták. Ennek köszönhetően az azóta eltelt majd' 60 év alatt szinte törölték a köztudatból. A mai fiatal generációk alig-alig ismerik a nevét. A könyvesboltokban nem találkozunk szinte egyetlen egy művével sem. Az egyik legtehetségesebb magyar írót így próbálták meg „megsemmisíteni". Az elkövetkező korok feladata lesz Herczeg Ferenc nagyra becsülendő és örökérvényű munkásságát evidenciává tenni minden magyar számára, véget vetni az irodalomhamisításnak.
Zempléni S.
